2024. március 29. - Auguszta

Kábeltolvajok a rács mögött

Először sikerült BKV-kábelt tolvajlókat elfognia Budapesten a rendőrségnek - közölte Takács Péter, a BKV Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján. A kábellopással a BKV-nak okozott kár idén már eléri a 210 millió forintot.
2008. június 30. hétfő 17:02 - Hírextra
Takács Péter elmondta: a kábellopás olyan mértékben nő, hogy az már veszélyezteti a forgalombiztonságot. Míg 2007-ben 95 milliós kárt okoztak a tolvajok, idén ez az összeg már júniusra elérte a 210 millió forintot. Eddig összesen 13,5 kilométer kábelt loptak el, amelynek helyreállítási költsége eléri a méterenkénti 15-20 ezer forintot.

Hogy gátat szabjanak a károkozásnak, a BKV jutalomban részesíti azokat, akik észlelik a kábellopást és értesítik a rendőrséget - közölte a szakember, hozzátéve: a lopások megakadályozásának érdekében együttműködnek a MÁV-val, a Magyar Magánvasút Zrt-vel (MMV) és a hulladékhasznosítókkal.

Hétfőn 500 ezer forintos jutalomban részesítette a BKV azt a bejelentőt, aki június 2-án hajnalban értesítette a rendőrséget arról, hogy lopják a kábelt a IV. kerületi Pozsonyi úton - mondta Kiricsi Karola, a BKV szóvivője.

A BKV a tolvajlások megelőzésére egy ideje éjszaka úgynevezett kémvillamosokat közlekedtet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását