2024. március 29. - Auguszta

2013-ig újabb 270 milliárd forint jut fejlesztésekre

A következő években, 2013-ig összességében 270 milliárd forint áll rendelkezésre a határon átnyúló térségek fejlesztésére - jelentette be Szili Katalin a Magyar Polgármesterek Vll. Világtalálkozójának hétfői ülésén, Gödöllőn.
2008. június 30. hétfő 14:18 - Hírextra

Az Országgyűlés elnöke elmondta: a parlamenten belül 2002 óta működik a Kárpát-medencei magyar képviselők fóruma, e testületnek oktatási, gazdasági, kulturális és alkotmányjogi albizottsága működik. A fórum szeptemberben tárgyal a pénzek felhasználásának az infrastruktúrára vonatkozó programjáról - tette hozzá.
Szükség van egy közös, mindannyiunk számára elfogadott, hosszú távú nemzetpolitikai stratégiára - hangsúlyozta Szili Katalin. Mint mondta, ehhez együttműködésre van szükség, erre a parlament fóruma készen áll.
Gyenesei István önkormányzati miniszter kifejtette: semmiféle olyan reform nem lehet kívánatos, amely akárcsak rövid távon is sérti a települések vagy az állampolgárok érdekeit. A reformokhoz elengedhetetlen a szakmai, politikai, érdekképviseleti és társadalmi támogatottság.
A miniszter leszögezte: nem fogadható el az az álláspont, amely szerint kevesebb önkormányzatra lenne szükség, az ugyanis alapjaiban sértené a települési autonomitást, az önrendelkezés jogát. Vagyis: "el a kezekkel az önkormányzatoktól!" - szögezte le.

A tanácskozáson felolvasták György Ervin, Kovászna megye prefektusának üzenetét, őt - mint közölték - a román hatóságok nem engedték el a világkonferenciára, hogy elmondhassa a "Kisebbségi érdekérvényesítés keretei Romániában" címmel tervezett beszédét.
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke átnyújtotta a kiemelkedő polgármesteri tevékenység elismeréseként odaítélt aranygyűrűket. Az idén Sóvágó László (Hajdúszoboszló), Szalai János (Csősz), Vitály Barna (Hegyközcsatár, Románia) és Hajdu László (Budapest, XV. kerület) polgármester vehette át a kitüntetést.
A kétnapos világtalálkozó a résztvevő polgármesterek közös zárónyilatkozatának elfogadásával fejeződött be.

A dokumentumban egyebek mellett megállapítják: az önkormányzatok pozíciója romlott, a támogatások reálértéke csökkent, az intézmények üzemeltetési költsége az emelkedő energiaárak miatt elviselhetetlen terhet jelent. Mindez közrejátszik abban, hogy a települések több mint egyharmada jogosult az önhibájukon kívül hátrányos helyzetűeknek szánt támogatásra.
A zárónyilatkozat kitér arra is, hogy az önkormányzatok kötelező feladatának ellátásához az állam sok esetben nem bocsátotta rendelkezésre a szükséges eszközöket, s ezek privát kézbe kerülése veszélyezteti a kötelező feladatok ellátását. Ezen belül az ivóvíz-ellátáshoz szükséges eszközök és szervezetek tulajdonát stratégiai kérdésnek nevezik.
A zárónyilatkozat szerint a határon túli kapcsolatok gyengültek, megosztottság érzékelhető, holott az összmagyar politika hosszú távon csak akkor válhat eredményessé, ha magyar egységen alapul.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását