2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Elfelejtették a választást

Egy egész amerikai város felejtkezett el a polgármester-választásról. Beleértve a jelenlegi városvezetőt és a jelölteket is.
2008. június 18. szerda 09:11 - Hírextra
Korábban állítólag jelentős közéleti buzgalom volt tapasztalható a helyiek körében. Legalábbis a jelenlegi, szintén feledékeny polgármester szerint. Már ha jól emlékszik.

Június 10-én azonban senki meg nem jelent a főként mezőgazdasági tevékenységből élő lakosságból a szavazóhelyiségben. Azok sem, akiknek a neve a szavazócédulákon szerepelt.

Darrel Brudevold polgármester, aki újraválasztásáért szállt a nem túl heves harcba, azt mondta, hogy szándékában állt a szavazás, de betakarítanivaló gabonája nem engedte. Mint ahogy - véleménye szerint - a többi polgárt sem.

Darrel felesége, Ruth - városi tanácsnokjelölt - egy drogériát és a helyi postát működteti. Kettős állása miatt nem szavazhatott.

A helyi önkormányzat Pillsburyben nem egy aranybánya. A képviselők évi nyolcezer forintnyi javadalmazásban részesülnek, ezért azonban sokat dolgozni sem kell: tanácsülést négyszer-ötször tartanak egy esztendőben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását