2024. április 19. - Emma

MSZP: itt van Orbán szociális feketelistája (közlemény) I.rész

A gazdasági feketelista után fény derült Orbán szociális feketelistájára is. A gazdasági feketelista az állami beruházások leállításával, a munkahelyek ezreinek megszüntetésével a munkavállalókat fenyegette, a szociális feketelista a nyugdíjasokat.
2008. május 25. vasárnap 19:15 - Hírextra
"Az Orbán Viktor titkos terveiről szóló újabb tudósításokról a beszélgetés házigazdái azt nyilatkozták: „valószínű, hogy a Hírszerző portálon közzétett beszámoló hangfelvételen alapul”. Ezek után nehéz kétségbe vonni, hogy Orbán Viktor valóban arról beszélt: kormányzása első két évében egyéb megszorítások mellett befagyasztaná a nyugdíjakat is.

Ez azt jelenti, hogy Orbán Viktor kormánya másodszorra is a nyugdíjasok rovására változtatna a törvényeken. Ezt tette kormányzása idején is, a törvényes nyugdíjemelés mértékét csökkentve, most pedig a törvényeket megváltoztatva egyenesen befagyasztásra készül. Ennek értelmében nem csak a mindenkinek járó nyugdíjemelést nem hajtaná végre, hanem a nyugdíjkorrekciós programban előírt soron kívüli nyugdíjemeléseket sem, azoknak az évjáratoknak a körében, amelyek tagjai másokhoz képest alacsonyabb járandóságot kapnak.

A sokat idézett beszélgetés közönsége és szervezői azt teszik, amit tenniük illik: hivatalosan nem nyilatkozhatnak egy zártkörűnek tervezett tájékoztatásról. Egyetlen résztvevő van, akinek meg kell szólalnia. Az maga Orbán Viktor, aki előrehozott választással mihamarabb miniszterelnök szeretne lenni.

Szemben környezete kétségbeesett próbálkozásaival, ő már gazdasági feketelistája tartalmát sem merte igazán cáfolni. Nyilvános interjújában (a jelentős részben fideszes önkormányzatoknál folyó) állami beruházásokat „állami umbuldának” nevezte, vizsgálandónak tartotta: „szabad-e folytatni őket”, és ellenérzéseit fejezte ki az útépítésekkel szemben. A szociális feketelista létét, a nyugdíjak befagyasztását pedig eddig egyetlen szóval sem tagadta.

Az érintett településeknek tudniuk kell: pontosan milyen beruházások vannak Orbán Viktor gazdasági feketelistáján? A hozzájuk vezető utak? Az 500-600 iskola felújítása? Az egészségügyi szakrendelők építése? A kórházak korszerűsítése? A szennyvíztisztítási, környezetvédelmi beruházások?

Eddig ezekre a kérdésekre sem érkezett válasz. Azóta a kérdések szaporodtak. Orbán Viktornak nyilatkoznia kell szociális feketelistájáról is. A nyugdíjasoknak tudniuk kell: mi vár rájuk? Tudniuk kell, mit szól a tervekhez a Fidesz nyugdíjas tagozatának vezetője? Az érintetteknek azt is tudniuk kell, mit tartalmaz ezen kívül még a Fidesz szociális feketelistája? Mit jelent az első két évre tervezett „nem hagyományos kormányzás”? Mit jelent a középosztály alatt élőknek és a nyugdíjasoknak az, hogy Orbán Viktor az első két év megszorításait követő tíz évben a „középrétegekre és az aktívakra támaszkodna”? Mi jár azoknak, akikre nem támaszkodik?
Kiadó: MSZP-frakció
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását