2024. március 1. - Albin

"El a kezekkel Magyarország építésétől"

El a kezekkel Magyarország építésétől, az országot átépítő beruházásoktól! - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP országos munkás és érdekképviseleti tagozata előtt azokra a sajtóhírekre reagálva, amelyek szerint Orbán Viktor egy zártkörű
2008. május 24. szombat 13:00 - Hírextra
Véleménye szerint meg kell védeniük amit elértek az elmúlt időszakban, ezért nincs okuk nem erőteljesen visszautasítani mindazt, amit az elmúlt napokban a Fidesz közös nemzeti jövőként felvázolt.

A kormányfő közölte: nem fogják megengedni, hogy Magyarországon leállítsák a beruházásokat. A jövőről nem beszélni kell, a jövőért tenni kell. Aki tenni akar a jövőért, az beruház, építkezik, mert csak ezek teremtenek munkahelyeket és csak a munkahelyek hoznak jövedelmet - tette hozzá.

Kiemelte: akik azt mondják, úgy kezdődik el a jövő, hogy leállítják a beruházásokat, azok félreértik Magyarországot, nem Magyarországról beszélnek, hanem saját hatalmi vágyaikról.

"Tessék mértéktartást gyakorolni és támogatni azokat a milliókat, akik az építkezésben, nem pedig a rombolásban látják a jövőt. Ez az MSZP politikája, ezért küzdeni fogunk" - hangoztatta.

Gyurcsány Ferenc beszédében felidézte: a Fidesz elnöke ezen a találkozón azt is mondta, kormányra kerülésük esetén befagyasztják a nyugdíjakat.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a nyugdíjak értékét meg kell őrizni, összegét pedig emelni.
Ezt nem fogjuk hagyni, ilyen áron az országot nem lehet és nem is szabad kormányozni - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc, utalva Orbán Viktor szavaira.

Azt mondta: nem lehet felrúgni azt a társadalmi egyezséget, amelyet a szocialisták kötöttek a társadalmi csoportokkal, köztük a nyugdíjasokkal és a munkásokkal. A Fidesz ezzel a két csoporttal akar "tengelyt akasztani", amit nem engednek meg - fűzte hozzá.

Orbán Viktor sajtóhírek szerint a nagyberuházások átmeneti leállításáról beszélt a filmművészeti egyetemen tartott április végi zártkörű találkozón. A Fidesz elnöke a Hírszerző.hu szerint azt is mondta: ha kormányra kerülnek, az első két évben megszorításokat terveznek, például befagyasztanák a nyugdíjakat, de utána tízéves programot hajtanának végre, a középrétegekre, az aktívakra támaszkodva.

Orbán Viktor a Blikknek adott, a lap szombati számában megjelent interjújában az állami beruházásokról szólva közölte, azok nagy része nem más, mint "állami umbulda".

Úgy fogalmazott: "A következő kormánynak nincs választása, hogy akar-e tenni ez ellen valamit, vagy sem, hanem kötelessége kivizsgálni: hogyan eshet meg az, hogy egy 300 milliárdos beruházásnak a vége 5-700 milliárd forint". A beruházásokat meg kell csinálni, metróból is több vonal kellene - tette hozzá. Mint mondta, "azt kell megvizsgálni, hogy ilyen áron szabad-e folytatni az építkezéseket".

Gyurcsány Ferenc az MSZP munkástagozatának szombati értekezletén kitért arra, hogy a következő egy-két évben több mint ezer kilométer alacsonyabb rendű utat építenek és újítanak fel. Így az építőiparban - folytatta - nem az lesz a kérdés, hogy van-e munka, hanem, hogy győzik-e emberrel.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ehhez szakképzett emberek kellenek Magyarországon, ha - mint mondta - nem akarjuk, hogy külföldről jöjjenek ide dolgozni.

Gyurcsány Ferenc egyetértett Filló Pállal, a munkástagozat vezetőjével abban, hogy legalább a hiányszakmákban - példaként a vasas szakmunkásokat említette - differenciáltan ösztöndíjat kell adni a tanulóknak. Számításai szerint már 15-16 évesen havonta 10-20 ezer forintot kaphatnának a szakmunkásdiákok.

A kormányfő abban is egyetértett a tagozati vezetővel, hogy még jobban kell védeni a munkavállalók érdekeit, amelyhez új kezdeményezések szükségesek. Elfogadhatónak tartotta Filló Pál felvetését a munkaügyi perekkel kapcsolatban, miszerint ezekben a jogi folyamatokban a munkavállalók kapjanak díjmentességet.

Véleménye szerint megoldandó feladat, hogy vállalati szinten nagyon nagy a dolgozók kiszolgáltatottsága. Abban kért segítséget a munkástagozattól, hogy ne csak jelezzék a gondot, hanem segítsenek a közös megoldás kialakításában is. Az adócsökkentéssel kapcsolatban azt mondta: az önmagában nem csodafegyver, csak más intézkedésekkel együtt működik, és azért van szükség rá, hogy elindítsa a folyamatot, amelynek eredményeként 2-3 év alatt teremtődhet több munkahely. Szavai szerint a "csodafegyver" a beruházás.

Hozzátette: nem adóreformot terveznek, de olyan mély és jelentős átalakítást, amelynek az a jelentősége, hogy könnyebbé tenné a munkavégzést. Azt segítené, hogy megérje Magyarországon dolgozni, úgy érje meg dolgozni, hogy abból meg lehessen élni - közölte a miniszterelnök az MSZP munkástagozatának országos értekezletén.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását