2024. március 29. - Auguszta

Babák rózsaparkja

Rózsatöveket ültettek a József Attila-lakótelepen a tavaly május és idén május között született babáknak a Születés Hete programok keretében a Ferencvárosban. A babaköszöntő ünnepséget csütörtökön rendezték meg. A kerületben ez már a második alkalom, hogy
2008. május 8. csütörtök 17:46 - Hírextra
Valentin Józsefné volt bölcsődevezető találta ki, hogy az önkormányzat egy-egy rózsatővel köszöntse a lakótelepre született babákat.

A kezdeményezés Velenczei Ágnesnek a Születés Hete ferencvárosi programjai szervezőjének is megtetszett. Miközben szervezni kezdtük az eseményt, kiderítettük, hogyan készül a Pöttyös utcai bölcsőde előtt egy pihenőpark a főváros és a kerület közreműködésével. Benyújtottunk egy pályázatot a József Attila-lakótelep Városrészi Önkormányzatnak, hogy ültessenek rózsákat a parkba, így az első alkalommal a főváros és a kerület, idén pedig csak a kerület fedezte a költségeket” – mondta a távirati irodának Velenczei Ágnes.

A civilek további adományokat gyűjtöttek és a babák nevét, születési idejét feltüntető kis táblákat készíttettek, amelyeket a rózsatövek elé helyeztek. Tavaly 30, idén pedig 32 család élt a lehetőséggel – tette hozzá Velenczei Ágnes.

A Születés Hete rendezvénysorozatot immár hatodik alkalommal tartják meg országszerte május 4. és 11. között. A különböző programokon az érdeklődők hozzájuthatnak azokhoz az információkhoz, amelyek a várandóssággal, a szüléssel, a születéssel kapcsolatban segítenek tájékozódni. A programok megtalálhatók a www.szuleteshete.hu című honlapon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását