Bret Easton Ellis a regényírásról (1. rész)

- Ön minden kötetében a saját korosztályáról, eddig tehát főleg fiatalokról írt. Most készülő, Imperial Bedrooms című kötetében azonban a Nullánál is kevesebb időközben negyven évessé vált hőseinek történetét folytatja. Nem fél, hogy a felnőttek világa nem olyan magával ragadó?

- Nem érdekelnek többé a tizennyolc évesek, a negyven év körüli emberek világa foglalkoztat most már, és ugye csak arról lehet írni, ami érdekel, mert akkor van esély, hogy mások is érdekesnek találják. Így aztán tulajdonképpen nincs is választásom: tizennyolc évesekről írtam, amikor annyi voltam, a főiskolásokról írtam, amikor én is oda jártam, aztán huszonévesekről, amikor én is annyi lettem, és így tovább. Viszont nagyon érdekes negyvennégy évesnek lenni, és megfigyelni, hogy mi történik most az életemben. Tulajdonképpen ugyanezt csináltam tizennyolc évesen - vallja Bret Easton Ellis.

- Műveit olvasva az embernek az az érzése támad, mintha egy szuszra írná őket. Tényleg ilyen egyszerű volna megírni ezeket az olykor naplószerű regényeket és a néhány szavas dialógusokat?

- Ha író vagy, akkor nem bonyolult írni, hanem nagyon is természetes, és az írás élvezet. De nyilván gyakran át- és újraírom a részeket. Szeretem, ha egy jelenet nagyon könnyednek tűnik, mintha erőfeszítés nélkül született volna, és ez néha sikerül is, máskor viszont nem. Olykor az első változat nagyon darabos, görcsös, és akkor átdolgozom, de néha már első próbálkozásra sikerül.

- Első, huszonegy éves korában kiadott regénye - a Nullánál is kevesebb - megjelenése után szinte azonnal világsiker lett. Hogyan tudott elsőre ilyet alkotni?

- A Nullánál is kevesebb írása is egy tanulási folyamat volt, de előtte már három novellát írtam, és mindegyiket másképpen készítettem, mindegyik egy lépés volt a következő szintre. Az egyik egy önéletrajzi írás volt, ami arról a nyárról szólt, amikor nagyapám egyik szállodájában dolgoztam pincérsegédként 14 évesen.

- Ez a mű azóta is a fiókban van?

- Nem hiszem, hogy bárki is el szeretné ezt olvasni, én legalábbis biztos nem akarnám.

- És a többi?

- A másik kettő aztán már nagyon hasonlított a Nullánál is kevesebbre, de inkább naplószerűek voltak. Rólam szóltak és Los Angelesről, meg a haverjaimról, azokról a dolgokról, amiket együtt csináltunk, és az egyik nem is volt olyan rossz.

- Mi volt a fordulópont?

- Tizennyolc éves koromban eldöntöttem, hogy egy igazi regényt akarok írni. Nem csak úgy kamaszkori önmagamról, meg a haverjaimról, hanem igazi karaktereket akartam felépíteni, olyanokat, akik kitaláltak, nem hasonlítanak rám, sőt nagyon különböznek tőlem. Rájöttem ugyanis, hogy az önéletrajzi elemek gátoltak leginkább az írásban. Így a Nullánál is kevesebb az első olyan valódi regénypróbálkozásom volt, ami nem rólam szólt.

- Mint mondta, a Nullánál is kevesebbet nyolc hét alatt írta meg. Azóta viszont - elmondása szerint - minden kötet megírásához több év kellett. Mi változott?

- Azt a regényt valóban nyolc hét alatt írtam meg, de utána két évig javítgattam, mielőtt a kéziratot leadtam. Elsőre nem lett túl jó, például sokkal hosszabb volt, mint amilyen a végső változat lett. Fiatal voltam, rettentő gyorsan, átgondolatlanul írtam, és ugyan pontosan tudtam, hogy mit akarok írni, de írás közben folyamatosan speed tablettákat tömtem magamba, és ez hiba volt. Emiatt a könyv teljesen kusza lett, a szer megakadályozott abban, hogy koncentráljak, és olyanná írjam a könyvet, amilyennek terveztem.

- Hogyan oldotta meg a helyzetet?

- Rá kellett jönnöm, hogy rossz lett a könyv, és változtatnom kellett a terven. Abból a nagy zagyvaságból kiválogattam azokat a részeket, amik jók voltak, és azok alapján egy új vázlatot készítettem, majd újrarendeztem a jeleneteket. Ez két évet igényelt - árulja el az első nagy sikerhez vezető út titkát.

- A párbeszédek és karakterek megformáláshoz hogyan gyűjt ötleteket? Eljár olyan speciális helyekre, ahol tudja, hogy ilyenekkel fog találkozni?

- Nem megyek különleges helyekre annak érdekében, hogy a történethez, a párbeszédekhez vagy a karakterekhez ötleteket gyűjtsek, csak oda megyek, ahova amúgy is mennék. És ha valaki író, akkor nem csak akkor az, amikor a számítógép előtt ülve alkot, hanem akkor is, amikor a barátaival találkozik, amikor randevúzik, amikor az ágyban fekve gondolkodik a világ dolgairól. Minden percben író, mindig nyitott a dolgok befogadására, mindig belelát a részletekbe, és néha le is jegyzeteli őket, mint például a most készülő könyvem esetében én is.

- Sok jegyzetet készít egy regény megírása előtt?

- Minden regény megírása előtt már nagy vonalakban felvázolom a történetet, sőt a mű elkészítésének fele általában jegyzetelésből áll. Ez a mély, érzelmi része a könyv születésének, amikor kialakul bennem, hogy milyen is lesz a mű, mi lesz a történet, mi történik az egyes karakterekkel - ez belülről jön. Aztán, amikor a jegyzetek már megvannak, akkor jön a másik, a technikai rész.

- Címet mikor ad a műnek?

- A címet már általában a munka első fázisában kitalálom, szinte el se tudok kezdeni egy regényt úgy, hogy nincs meg a címe, ez még soha nem történt meg.