2024. március 29. - Auguszta

Nem támogatná a BKV az emberek többsége

A Szonda Ipsos ezer embert kérdezett meg hétfőn telefonon a pénteken esedékes BKV-sztrájkról, és a megkérdezettek valamivel több mint kétharmada szerint a kormánynak nem szabad többlettámogatást adnia a BKV-nak - közli a lap megbízása alapján készült felm
2008. április 16. szerda 08:57 - Hírextra
Ezen az állásponton van a kormánypártiak 83 százaléka, de az ellenzékiek és a bizonytalanok kétharmada is ezt a nézetet vallja. A megkérdezettek 71 százaléka szerint a kialakult helyzetben a fővárosnak mint a BKV tulajdonosának kell gazdaságos működésre kényszerítenie a közlekedési vállalatot.

A megkérdezettek harmada szerint a BKV a rossz gazdálkodása miatt került csődközeli helyzetbe, míg a második leggyakrabban említett ok a BKV vezetőinek túl magas fizetése.

A megkérdezettek fele gondolja úgy, hogy a jelenlegi helyzetben a BKV vezetőinek a céget úgy kell átalakítani, hogy a vállalat ne termeljen veszteséget, akár azon az áron is, hogy ez járatritkítást okoz, míg mindössze 18 százalékuk gondolja azt, hogy a vezetőségnek támogatni kell a sztrájkolók követeléseit. Az előbbi megoldást a kormánypártiak közel kétharmada támogatja, de az ellenzékiek és a bizonytalanok fele is ezen a véleményen van.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását