2024. május 10. - Ármin, Pálma

Ünnepnapló könnygázzal - attak, majd oszlattak...

2008. március 15-e. Ahogy várni lehetett, Demszkyt tojás fogadta, Orbán százezrek előtt beszélt, este pedig Budaházy vezetésével megindultak a radikálisok egy kis adok-kapokra. Könnygáz és Molotov repült, ment a kiszoritósdi a rendőrökkel. A már-már szoká
2008. március 15. szombat 09:17 - Tálos Lőrinc-Constantinovits Milán

A zászlófelvonás után a közjogi méltóságok koszorút helyeztek el Kossuth Lajos szobránál.

Lezárta a forgalom elől az ünnepi rendezvények színhelyeit a fővárosban a rendőrség

A rendőrség lezárta az Erzsébet hidat és a Lánchidat, a Roosevelt teret, a Kossuth Lajos térre vezető Alkotmány utca egy részét. A lezárt hidakon csak a BKV buszai haladhatnak át. A főváros több pontján megváltozott a forgalmi rend, korlátozták a közlekedést.

A Magyar Köztársaság állami lobogójának ünnepélyes felvonására érkezők csak a Vértanúk terén felállított két beléptető kapun, a csomagok és a ruházat átvizsgálása után juthatnak be a Kossuth Lajos térre, de csak a villamos síneknél felállított kordonig engedik őket.

Az MTI helyszínen lévő tudósítói arról számoltak be, hogy a külső kordonnál száznál több, az elmúlt másfél év utcai tüntetéseiről jól ismert személy gyűlt össze, legtöbbjük széles nemzeti színű karszalagot visel az ünnepi kokárda mellett.

A téren megjelent két kokárdaárus is, a kis kokárda 300, a nagy 500, a nemzeti színű szalag 250 forintba kerül.

Azok, akiknél hátizsák, nagyobb csomag van, nem akarnak bemenni a fémdetektoros beléptető kapun - tapasztalták a távirati iroda helyszínen lévő tudósítói. Az árpádsávos zászlókat lobogtató tüntetők a külső kordonnál, a Vértanúk terén kiabálnak, fütyülnek, pfujolnak.

Nem sokkal az ünnepi rendezvény kezdete előtt mintegy harminc fekete ruhát viselő szkínhed is megjelent a külső kordonnál.

A kordonon belül egyenruhás rendőrök állnak sorfalat, nincs rajtuk védőfelszerelés, de mindegyikükön kokárda van.

A téren lévő Rákóczi-szobornál több kutyás rendőr, a Miniszterelnök Hivatal előtt pedig nagy számú rendőri egység van.

Az állami rendezvényekre vonatkozóan általános részvételi szabályokat is megfogalmaztak a szervezők. Ezekről a szabályokról tájékoztatást kap mindenki, aki az állami rendezvények kordonnal elkerített területére kíván belépni.

A szabályok között szerepel, hogy a látogatóknak a zászlófelvonásnál és a Magyar Nemzeti Múzeumnál két ellenőrző ponton kell áthaladniuk, ahol szervezők átvizsgálhatják ruhájukat és csomagjaikat. Tilos a rendezvények területére üvegpalackot, egy méternél hosszabb és három centiméternél vastagabb rudat, vagy más, a szervezők által a megemlékezések biztonságára veszélyesnek ítélt tárgyat bevinni. Ezeket a szervezők a rendezvény idejére megőrzésre átveszik, az esemény végén visszaadják.

Aki alkohol vagy kábítószer befolyása alatt áll, az nem látogathatja a rendezvényeket, aki pedig az eseményeket megzavarja, a szervezők eltávolítják a helyszínről.

Megkezdte munkáját az operatív törzs

Az állami ünnepeken összeülő operatív törzs működéséről tavaly nyáron döntött a kormány, hogy megelőzhessék a 2006. augusztusi tűzijáték alatt történt utcai káosz megismétlődését.

A testület nemcsak tavaly augusztus 20-án, hanem az október 23-i állami rendezvénysorozat idején is ülésezett. Az ünnepi programokra akkor már biztonsági tervet fogadtak el - hasonlót, mint a mostani március 15-i rendezvényekre -, amely magában foglalta a meteorológiai, az egészségügyi, a tömegközlekedési, a biztonsági és helyszíni közlekedési tervet is. Utóbbi tartalmazta az összes rendezvény pontos helyszínrajzát, a megközelítési útvonalakat, a kordonokat, a rendezvényen résztvevők tájékoztatásának módját, a szolgálatot teljesítő szakhatóságok, a biztonsági emberek számát és a kiürítési tervet is.

Most szombaton Budapesten több hidat is lezárnak az ünnepi rendezvények miatt, ezért ideiglenes útjelzőtáblák és rendőrök irányítják a fővároson áthaladó gépjárműforgalmat.

Az operatív törzset korábban a miniszterelnöki kabinetirodát vezető államtitkár irányította, a szabályozást azonban Takács Albert, korábbi igazságügyi miniszter megváltoztatta. A testületet márciustól már a tárca államtitkára vezeti.

A kormányszóvivő korábban azt mondta: az operatív törzs irányítójának feladata, hogy a törzs tagjaival egyeztetve, szükség esetén - azaz, ha a biztonságot bármi veszélyezteti - döntsön egy-egy rendezvény helyszínének, programjainak módosításáról, illetve esetleges elhalasztásáról, megszakításáról.

Az operatív törzs tagja a Országos Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság, a Nemzetbiztonsági Hivatal, a Köztársasági Őrezred, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Meteorológiai Szolgálat, a fővárosi védelmi bizottság képviselője, a Miniszterelnöki Hivatal, a rendezvényszervezéssel megbízott cég kapcsolattartója, valamint a Budapesti Közlekedési Vállalat képviselője.

Videokamerák rögzítik az ünnep idején az utcai eseményeket a fővárosban

Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára az ünnepet megelőzően egy háttérbeszélgetésen elmondta, hogy térfigyelő kamerák segítségével rögzítik mindazt, ami szombaton reggel, az állami lobogó felvonásakor a Kossuth Lajos téren történik. Úgy fogalmazott, hogy ennek segítségével pontosan azonosíthatóak lesznek azok, akik az ünnepi rendezvény megzavarásával próbálkoznak.

Rogán Antal, az V. kerület polgármestere sajtóértekezleten mondta el, hogy a kerületben 22 térfigyelő kamerával figyeli majd a rendőrség az utcákat. A rendszer akár éjjel is értékelhető képet ad.

Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke szintén sajtóértekezleten tudatta, hogy a párt szombatra szervezett nagygyűlésének idején a Fidesz önkéntesei 40 ponton időkódos videokamerával készítenek majd felvételeket, így ha bármi olyan jelenség lenne, amely veszélyezteti a békés ünneplést, akkor a biztonsági munkatársak vagy ha kell, a rendőrség megteheti a szükséges lépéseket.

Hangsúlyozta, a videofelvétellel is bizonyítani tudják, mi történt a rendezvény idején.
Forrás: MTI - kiküldött tudósítóink

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását