Mivel a kidobott anyag lassan oszlik el, néhány hétig még biztosan észlelhetjük ezt a nem mindennapi üstököst. Most kisebb műszerekkel is látható, nemsokára azonban csak nagyobb távcsövekkel lehet megpillantani, és visszaáll kitörés előtti fényessége. Ne szalasszuk el megfigyelését a következő napokban (a hajnali időszak a legjobb, holdnyugta után, illetve jövő hét második felétől a kora este, holdkelte előtt), mert könnyen lehet, hogy évtizedekig nem lesz ilyen fényes az üstökös.
A 29P/Schwassmann-Wachmann 1-üstököst 1927-ben fedezték fel a hamburgi obszervatóriumban, 13,5 magnitúdós fényességnél, mely gyorsan 15 magnitúdó alá csökkent.
A kométa pályája közel kör alakú (e=0,04), és teljes egészében a Jupiter pályáján kívül húzódik. Normálisan 15-19 magnitúdós fényességű, gyenge kómával jellemezhető égitest, azonban rendszertelen időközönként 13 magnitúdó környékéig fényesedik. Ezeket kisebb kitörések okozzák, melyek más üstökösökkel szemben igen gyakran ismétlődnek. Ilyenkor a 29P csillagszerű magja felfényesedik, korong- vagy legyezőszerű kitörési felhőt dob ki magából, melynek felületi fényessége magas. A kiszabadult anyag lassan eloszlik, és elmosódottá teszi az üstökös megjelenését. A kitörések néhány hét alatt lezajlanak. Néha a maximális fényesség jóval magasabb értéket ér el, legnagyobb kitörésekor 10 magnitúdóig fényesedett.
A jelenlegi kitörése 2007. december 30-án kezdődött, amikor 16 magnitúdóról 13-ra fényesedett (mintegy 16-szoros fényességnövekedés), majd a következő két hétben lassan újabb 2 magnitúdóval emelkedett összfényessége. Január 13-a körül Európa nagy része felett kiderült az ég, és nagyon sokan látták vizuálisan az immár 10,5-11 magnitúdós üstököst, mely korongszerű kómát és benne fényes csillagszerű magot mutatott, azaz az égitest mintegy 100-200-szorosára emelte összfényességét. Január 14-én elkészült az első látványos közelkép a Pic du Midi Obszervatóriumból. Ezen a képen (l. fentebb) a Holmes-üstökös két és fél hónappal korábbi szerkezetével tökéletesen egyező alak látszik, amely sejtetni engedi a szuperkitörések hátterében megbúvó hasonló fizikai folyamatot. Ennek pontos természetéről még nem alakult ki egyetértés, de egyesek szerint hatalmas beomló üregekből felszabaduló friss üstökösanyag robbantja le a kéreg egy darabját, és a megnövekedett porkibocsátás emeli drámaian a fényességet.
Ilyen előzmények után izgatottan vártam, mikor tudom észlelni a rendkívüli üstököst. Mivel korábbi kitörései alkalmával sem fényesedett 12-13 magnitúdó fölé, eddig soha nem láthattam. A levelezőlistákon olvasható fényességértékek azonban bőven belül voltak 130/650-es reflektorom teljesítőképességén. Szegeden folyamatosan változó időjárási viszonyok (derült, fátyolfelhő, köd, fátyolfelhő, derült) között olvasással múlattam az időt január 15-én este. Clyde W. Tombaugh és Patrick Moore A sötétség bolygója c. művét olvasgattam. A nyugati égen egyre lejjebb kúszott a Hold, majd szinte eltűnt a felhőkben. Egyszer azonban megláttam a narancsos holdsarlót 10 fokkal a horizont felett. Derül az ég!
Hajnal egy órára teljesen kitisztult, és szenzációs átlátszóság köszöntött be. Először 70/500-as refraktorommal pásztáztam az M37 nyílthalmaz közelében járó üstökös környezetét, majd mikor ez nem vezetett eredményre, 13 cm-es műszeremmel álltam rá. A könyv hangulatának hatása alatt kifejezetten kellemes volt az észlelés, de a zavaró légmozgás (konyhából ki – kintről be) elmosta a seeinget és csak másodpercekre állt össze a kép. A spártai körülmények ellenére a jelzett helyen azonnal rátaláltam a 10,8 magnitúdós foltocskára. Az üstökös átmérője még az 1 ívpercet sem érte el! Közepén 11,8-12,0 magnitúdós csillagszerű mag fénylett, a korongszerű kóma felületi fényessége igen magas volt. Peremét azonban kissé elmosódottnak láttam, ami jelezte a kidobott anyag kezdődő eloszlását. A legjobb látványt 163x-os nagyítással mutatta, rajzom is ezzel készült.
