2024. május 9. - Gergely

Exkluzív interjú Kovács Miklós, turisztikai szakállamtitkárral

Beszélgetés dr. Kovács Miklós, turisztikai szakállamtitkárral, a magyar turizmusról, a fő fejlesztési irányokról, a versenyképességről, a marketingről, a politikai események hatásáról, a falusi turizmusról, a látnivalóink védelméről és még sok minden másr
2008. január 14. hétfő 07:30 - Pálfi Rita

Nemrég vonult ki Magyarországról az egyik fapados légitársaság.

De jött egy másik helyette, mégha nem is hoz annyit. Erre a célra van a légügyi alap is, amit a Turizmus Zrt. vállalkozók és szállodák bevonásával alapított. Minden egyes forintot, amit a vállalkozók betesznek ebbe az alapba azt az állam a Turizmus Zrt. révén egy forinttal egészíti ki. Az így kialakított pénzből azokon a területeken népszerűsítik Magyarországot, ahonnan járatindítást várnak.

Egy fapados légitársaság két szempontból mérlegel mielőtt vállal egy ilyen járatindítást. Egyrészt hogy lát-e garanciát arra, hogy egy utazásszervező (tour operátor) leköti a férőhelyeit, ezt nagyon nehéz ma elérni, mert már nem rajtuk keresztül bonyolódik éppen a fapados forgalom, hanem az interneteken foglalják a helyeket. A másik az, ha egy ország, vagy egy régió erőteljes marketingtevékenységet végez azon a területen, ahonnan ezt a járatot indítanák, például Közép-Angliából. A fapadosnak ez érdeke, hiszen ez a marketingtevékenység utazási érdeklődést és szándékot generálhat, ha ezt ügyesen csinálják.

De visszatérnék egy gondolat erejéig Prágára. Úgy tudom, hogy ma Prágában olcsóbban lehet repülni (olcsóbban lehet leszállni, kevesebb a reptéri illeték) ezért jobban szeretik a fapados légitársaságok. Ez is versenyképességi tényező, nemcsak a szállodák ára.

Mennyiben változott az elmúlt 15 évben a turizmus, szervezési szempontból? Utazási irodák, csoportos utak, egyéniek eloszlására gondolok.

Lassan már nem éri el a 10 százalékot azoknak a száma a Magyarországra látogató összes turistából, aki utazási irodával érkeznek. Ennek több oka is van. Egyrészt átalakultak az utazási szokások, egyre többen foglalnak interneten - jellemzően a fapados légitársaságokra is - és nem utazásszervezőkön keresztül. Minél közelebb van a kiinduló hely a célhoz, annál kevésbé vesznek igénybe utazásszervezőt. Ha valaki innen Indiába, vagy Japánba utazik, akkor azért általában nem egyénileg szervezi.

Beszéljünk az attrakciókról! Mondjuk egy UNESCO Világörökséghez tartozó területről elmondhatjuk, hogy erősebb vonzerőt jelent a külföldi turisták számára. Ennek ellenére nincs erősebb védettség alatt, gondolok itt a Fertő-tó körüli építkezésre, és hangsúlyozottan a Tokaji borvidékre, ahol szinte napról napra újabb erőművet terveznek a környéken. Mit lehetne tenni ez ellen? Egyáltalán ki tehet érte valamit?

Ez minden esetben az adott ágazatnak, jelen esetben a turizmusnak az érdekérvényesítő képességét és lehetőségét jelenti. Éppen ezért akarjuk a turizmus törvény elfogadását, mert ez egy garanciája lehetne annak, hogy a turisztikai fejlesztések vagy általában egy régió fejlesztése fenntartható legyen, hogy ez kikényszeríthető legyen. Tehát ha valaki fejleszt egy ilyen attrakciót vagy egy kiemelt üdülőterületet, akkor köteles legyen egyeztetni a különböző érdekeket.

A turizmus törvény tervezete ma tartalmazza azt is, hogy bármilyen fejlesztésnek a turisztika hatásvizsgálatát el kell végezni. Ha épül egy erőmű, akkor meg kell nézni, hogy annak a közelében milyen turisztikai attrakciók vannak. Nemcsak Nemzeti Park vagy Világörökség lehet ilyen szempontból hátrányos helyzetű, hanem egy gyógyfürdő is akár. Ha ez a törvény végrehajtásra, pontosabban elfogadásra kerül, és az abba foglaltakat lehet érvényesíteni, akkor van esély arra, hogy ilyen konfliktushelyzeteket kezelhetőek legyenek.

De ilyen konfliktushelyzetek mindig lesznek. Itt azt kell eldönteniük a döntéshozóknak, hogy melyik gazdasági tevékenységet tartják relevánsabbnak. A turizmust, vagy azt, hogy legyen ott egy erőmű.

2010-ben Pécs lesz Európai Kulturális fővárosa, mennyire működnek együtt a várossal? Lesz-e szervezett marketing akció állami részről például?

Együtt kell működnünk, és így is teszünk. A turisztikai marketing szempontjából tematizáltuk az éveket. Tavaly volt a bor és a gasztronómia éve, idén volt a zöld turizmus éve, jövőre lesz a vizek éve, és 2009-ben éppen kicsit előkészítve a terepet Pécsnek, lesz a kulturális turizmus, a kultúra éve. Ezt sem sikerül mindig összehangolni, mert nagyon sokszor mást akar a nemzeti turizmus marketing szervezet vagy a szakma, és mást akar mondjuk Budapest. 2008-ban a kulturális tárca a Reneszánsz évét fogja szervezni, ugyanakkor mi pedig a vizek évét. Ennek az az oka, hogy a turizmusban az lényegesen hatásosabb, ha a vizekről beszélünk, (termálvizekről, gyógyvizekről természetes vizekről) Ennek a turisztikai jelentőssége nagyobb, mint a reneszánsznak, ami szintén fontos, csak messze nem annyira. De természetesen részt veszünk a Reneszánsz évében is. Például jelentős összeggel támogatjuk - mint minden évben - a Budapesti Tavaszi Fesztivált, ami reneszánsz zenei előadásokkal, koncertekkel tud csatlakozni ehhez.


Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását