2024. április 19. - Emma

Oroszok Magyarországon karácsonyoznak

Több száz orosz vendég tölti ezeket a napokat Hévízen és környékén, ahová a pravoszláv karácsony idején rendszeresen érkeznek charterjáratok Oroszországból. A sármelléki FlyBalaton repülőtéren december 30-án landolt az idei téli szezonban az első, Moszkvá
2008. január 3. csütörtök 19:01 - Hírextra

Palkó Lajos, a repülőtér értékesítési és marketingigazgatója az MTI-nek elmondta: mint 2005 óta minden télen, idén is mintegy 300 orosz utas érkezik a két járattal a hévízi szállodákba.

A chartereket szervező Robinson Tours ügyvezetője, Jakócs György a távirati iroda érdeklődésére arról számolt be, hogy az orosz vendégek számára leginkább a télen is fürdési lehetőséget kínáló hévízi tó a legfőbb vonzerő. A szilveszteri-újévi ünnepek másik kedvelt programja, hogy a Festeticsek keszthelyi kastélyában tölthették az óévet búcsúztató éjszakát.

A nyugat-balatoni régió korántsem ismeretlen az oroszok számára, hiszen a ma már nemzetközi repülőtérként üzemelő sármelléki légikikötő a rendszerváltásig a szovjet hadsereg bázisa volt. A magyarországi kivonulásuk után megnyitott reptérre az első civil gépek között jó néhány éppen az Oroszországból érkezett charterek közül került ki.

Jakócs György felidézte, hogy 2001-ig összesen 60 chartergépet közlekedtetett cége Sármellékre, a járatok Szibériából érkeztek a nyári időszakban a Hévízhez közeli reptérre. Az itt landoló turisták a gyógytaváról híres városban, valamint a Balatonnál pihentek akkoriban.

Az oroszok régóta kedvelik Hévíz térségét. Ezt bizonyítja az is, hogy nemcsak a szállodákba térnek vissza vendégként, de az MTI információja szerint a rendszerváltás óta eltelt években több tucatnyian ingatlant is vásároltak ezen a környéken.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását