2024. március 29. - Auguszta

Előnyben a kisebbségi tulajdonosok?

A Fidesz szerint azzal a megállapodással, amit feltehetően szerdán éjjel kötött a társadalombiztosítás átalakításával kapcsolatban az MSZP és az SZDSZ, az egészségbiztosítási pénztárak leendő kisebbségi tulajdonosai kerülnek előnyös helyzetbe - mondta a p
2007. december 2. vasárnap 14:22 - Hírextra
"Mivel a felügyelő bizottságba a kormány is delegál, azon belül egy főt a szabaddemokrata egészségügyi miniszter, feltételezhetjük, hogy ha a törvény elkészítéséről egyeztetett az üzleti biztosítókkal, akkor nyilván egyeztetni fog a személy delegálása előtt is. Márpedig ha ez így történik, akkor a kisebbségi tulajdonos minden jogot megkapott" - fogalmazott Horváth Zsolt sajtótájékoztatón.

A politikus szerint joggal feltételezhető, hogy a pénztárak hat tagú felügyelő bizottságaiba jelölendő három kormánydelegált közül az egészségügyi tárca küldötte a kisebbségi tulajdonos három küldöttével fog szavazni, így bármilyen döntést 4:2 arányban el lehet fogadtatni.

A Fidesz kifogásolja azt is, hogy míg a korábbi elképelések szerint a pénztárak irányítását két vezető látta volna el, addig - a rendelkezésre álló információk szerint - a "paktumot" követően az a javaslat, hogy a vezetőt a kisebbségi tulajdonos jelölheti.

Közölte: "a mi értelmezésünk szerint a paktum lényege az, hogy megmaradhat a Gyurcsány kormány, cserébe pedig a szabaddemokraták rátehetik a kezüket az egészségbiztosítási pénztárban lévő milliárdokra".

A politikus hozzátette: ez a "paktum" jó a pénzügyi befektetőnek is, hiszen akaratát érvényesíteni tudja, és jó mindazoknak, akik bábáskodnak e rendszer beindításán.

Úgy vélekedett, nem jó viszont a paktum azoknak az embereknek, akik a járulékot befizetik. Nem arra fizetnek, hogy a benyújtott törvényjavaslat szerint - 1100 milliárdos összeggel számolva - körülbelül 22 milliárd forintot profit formájában vegyenek ki az üzleti biztosítók, és egy másik ugyanekkora összeget a megemelt működési költség formájában vigyenek el. Így összesen 44 milliárd forint elvész az ellátásból, ennyivel kevesebbet lehet költeni a betegekre - mutatott rá a politikus.

Félő az is - tette hozzá Horváth Zsolt -, hogy az üzleti biztosítók egy-két éven belül ki tudják válogatni azokat a betegeket, akik túl nagy kockázatot jelentenek számukra, s ezek a betegek vagy kevesebb ellátást kapnak, vagy kiszorulnak az ellátásból. Ezt mutatják a nemzetközi példák - hívta fel a figyelmet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását