2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Orbán az SZDSZ-t bírálta

Orbán Viktor szerint a levegőben lóg a kormánykoalíció összeomlása, ezért is dolgozta ki a Fidesz a saját programját. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elhangzott interjújában élesen bírálta az SZDSZ-t.
2007. december 2. vasárnap 14:00 - Hírextra
"Magyarország olyan helyzetbe jutott, hogy bármikor bármi megtörténhet, levegőben lóg a kormánykoalíció összeomlása, (...) az ország kormányozhatatlansága és az előrehozott választás lehetősége" - fogalmazott a Fidesz elnöke a még pénteken felvett beszélgetésben.
Orbán Viktor szerint a jelenlegi bizonytalan helyzetben meg kell mutatniuk a választópolgárok számára: van másik program, van kormányzóképes erő.

Az interjúban ezzel összefüggésben azt hangoztatta: nem lehet az emberek nélkül kormányozni, ugyanakkor sikeres ellenzéki politikát sem lehet folytatni, csak velük együtt.
Arra a felvetésre, hogy nyilatkozataiban miért csak az MSZP-t bírálja, az SZDSZ-re utalva úgy fogalmazott: kérdés, hogy a mai helyzetben van-e értelme sokat foglalkozni egy elfogyóban lévő, szélsőséges programot képviselő törpepárttal.

Véleménye szerint az SZDSZ 1994-ben hátat fordított azoknak az elveknek és eszméknek, amelyeket korábban képviselt, és most ennek az árát fizetik.
"Ez a párt vagy gyökeresen megújul, vagy úgy tűnik, hogy el fog tűnni a süllyesztőben" - fogalmazott élesen az SZDSZ-ről.

A Fidesz újbóli kormányra kerülésének lehetőségével összefüggésben azt mondta: csak azokkal tudnak majd együttműködni, akik nem vettek részt a válság kialakításában. A "régi dakota" bölcsességek között említette: nem a disznók szokták maguk után kitakarítani az ólat.
Arra a felvetésre, hogy az SZDSZ őnélküle el tudná fogadni a Fideszt, illetve, hogy emiatt össze tudják-e őt ugrasztani őt Kósa Lajos alelnökkel, úgy válaszolt: viták mindig voltak és lesznek is a Fideszben, de azt elképzelhetetlennek tartja, hogy egy törpepárt miatt rúgják össze a port.
Az egészségbiztosítási rendszer tervezett kormányzati átalakításáról szólva azt mondta: ha a Fidesz kap elegendő társadalmi támogatást és bizalmat, akkor kormányra kerülve vissza fogják alakítani a rosszul működő rendszereket.

Megfogalmazása szerint az üzleti világnak joga van tudnia, hogy ha egy új kormány érkezik, mire kell számítania.

Azt is fontosnak tartotta leszögezni, hogy a visszaalakítás költségeit majd azoknak az üzleti köröknek kell viselniük, akik most az átalakításban részt vesznek, nem pedig a magyar választópolgároknak vagy a költségvetésnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását