2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Gerillaművész

Művei ott vannak London, New York, Los Angeles utcáin. A Sotheby,s is nemrég adott el egyet százezer fontért. Az idén megkapta Anglia legnagyobb élő művésze (Art,s Greatest Living Briton) díját, de nem jelent meg a gálán. Ugyanis Banksy, a graffitis, soha
2007. december 1. szombat 15:18 - Hírextra

Senki sem dicsekedhet azzal, hogy ismeri. Az igazi neve állítólag Banks. Bristolban keresztelték Robertre vagy Robinra 1974-ben. Néhány héttel ezelőtt azonban egy járókelő mobiltelefonjával képet készített róla az East End cseppet sem divatos Bethnal Green negyedében, amint éppen falfestett, tiltakozásul az ellen, hogy a helyi önkormányzat le akarja töröltetni az összes falfirkát. Eltérített egy "parkolni tilos"-t jelző sárga csíkot, felhosszabbította azt egy ház falára és virágot formázott belőle. A virág mellé még odapingált egy festékesdobozon ülő munkást.

Banksy-nek tetszenek a kihívások. Ő volt az, aki létrát festett a falra, amelyet az izraeli kormány emeltetett Ciszjordániában és guantánamói rabot Disneylandben. De rajzolt leeresztett nadrággal ablakban kapaszkodó, férj elől menekülő Don Juant és egymással csókolózó két rendőrt. Kritikusai gerillaművésznek nevezik - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

Banksy kigúnyolja rajongóit és azokat is, akik megveszik műveit. Miután 750 ezer fontért megvásárolták tíz rajzát, honlapján a következőket írta: "Nem tudom elhinni, hogy ti, gyengeelméjűek valóban megvettétek ezt a trágyát".

De sértődés nincs a dologból. Brad Pitt, aki szintén rajongója, azt nyilatkozta, hogy megdöbbenti, miért rejtőzik el egy ilyen tehetséges művész a nyilvánosság elől.

A Soho galéria, amely eladja műveit, elismerte, hogy a graffiti valóban az övé, de hogy a képen szereplő ember ő-e, azt sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarja.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását