2024. április 19. - Emma

Rómában tárgyal a honvédelmi miniszter

Olaszorszàgi hivatalos làtogatàsànak első napjàn Szekeres Imre, a Magyar Köztàrsasàg honvédelmi minisztere Roberta Pinotti asszonnyal, az olasz törvényhozàs védelmi bizottsàgànak elnöké
2007. október 4. csütörtök 06:53 - Hírextra
Szekeres Imre honvédelmi miniszter a ròmai parlament épületében megtartott talàlkozòn tàrgyalòpartnere fokozott érdeklődése mellett szàmolt be a magyarorszàgi haderőreform àllàsàròl. Hangsùlyozta, hogy hazànk egy 17 éves, nehézségekkel teli szakasz végére tesz pontot annak idei lezàràsàval. "Magyarorszàg a Varsòi Szerződés egykori tagjàbòl korszer ű önkéntes haderővel rendelkező orszàggà vàlt", fogalmazott a miniszter. Roberta Pinotti elmondta: Ròma nagy érdeklődéssel figyelte a magyar reformokat, hiszen 2001-tol kezdődően Olaszorszàg is alapvető vàltoztatàsokat eszközölt a szòban forgò területen. "Az ùj típusù kihívàsok ùj típusù hadseregek felàllítàsàt teszik szükségessè", mondta.

Az aktuàlis biztonsàg- és védelempolitikai problémàkat elemezve Szekeres Imre hangsùlyozta: mindenképpen szükség van a koszovòi helyzet àtfogò elemzésére, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy az érintett felek tàrgyalàsai meghozzàk a kívànt eredményeket, és megnyugtatò kompromisszummal zàrulnak. "Erre az eshetőségre alaposan fel kell készülni és ki kell dolgozni a megfelelő vàlaszokat, hiszen mind Magyarorszàgnak, mind Olaszorszàgnak elemi érdeke a Balkàn stabilitàsa", fogalmazott a honvédelmi miniszter. Roberta Pinotti osztotta Szekeres Imre véleményét.

A megbeszélés soràn Szekeres Imre a két orszàg közötti hosszabb tàvù együttműködés szorosabbra fűzését szorgalmazta és javaslatot tett egy közös olasz-magyar dandàr felàllítàsàra a NATO részère.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását