2024. április 20. - Tivadar

HM: lesz pénz a NATO feladatokra

A jövő évi költségvetés biztosítani fogja, hogy a Magyar Honvédség aktívan részt vegyen a közös NATO-feladatok ellátásában, és maradéktalanul eleget tegyen más irányú vállalásainak is - közölte Bocskai István, a honvédelmi tárca szóvivője hétfői lapinform
2007. szeptember 3. hétfő 19:23 - Hírextra
Az új, önkéntes és professzionális haderővel még többet tudunk vállalni a szövetségen belül a közös feladatokból, - jó példa erre az észak-afganisztáni Tartományi Újjáépítési Csoport felvállalása - és ez emeli hazánk nemzetközi tekintélyét - fejtette ki a szóvivő a Magyar Hírlap írásáról.

Az újság hétfői számában arról írt, hogy miközben a jövő évi költségvetés alapján a katonasággal nem rendelkező Izland szintjére juthat hadseregünk, a külföldi NATO-missziókban messze súlyunkon felül teljesítünk. A napilap idézte azt levelet, amelyet a főtisztek intéztek Szekeres Imre miniszterhez. Eszerint "A NATO-műveleti részvétel tekintetében Magyarország a 14. foglalja el a tagországok között, ami kedvezőbb, mint ami a gazdasági fejlettség vagy a védelmi kiadások sorrendjéből következne.

Bocskai István közlése szerint a napilapban megjelent, katonai vezetők által készített, a honvédelmi költségvetés helyzetével foglalkozó tanulmány is egyike a minisztériumban rendszeresen elkészített döntés-előkészítő háttéranyagoknak.

A tanulmányt készítői a NATO nyilvános adatait felhasználva állították össze, az elkészült háttéranyag egy nem minősített munkaanyag, hasonlóan a többi előkészítő anyaghoz. Csakúgy, mint az egyéb anyagokat, a napilapban közöltet is megismerte a Honvédelmi Minisztérium vezetése - közölte.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter utasításának megfelelően több, a tárca közép-, hosszú távú elképzeléseit, lehetőségeit vizsgáló, döntés-előkészítő tanulmányt készítettek a minisztérium katonai vezetői és pénzügyi szakemberei annak érdekében, hogy a tárca vezetője tényszerű, megalapozott és felelős javaslatot tudjon benyújtani a 2008. évi költségvetés tervezéséhez - mondta.

Bocskai István fontos szempontnak nevezte, hogy a korábbi költségvetés csökkentés hátrányos következményeit kiküszöböljék. Ehhez a HM az elmúlt évben megteremtette a feltételt azzal, hogy a felesleges kiadásokat leépítette és tervszerű fejlesztést valósított meg. Fontos szempont az is, hogy a tavalyi rigai NATO-csúcson a tagországok megegyeztek abban, hogy nem csökkentik tovább a védelmi költségvetésüket, sőt, amikor lehetőség van, azt növelik. A magyar kormány is ehhez tartja magát - hangsúlyozta Bocskai István, hozzátéve: 2008-ban a haditechnika korszerűsítése és a csapatok ellátása a tárca kiemelt feladata lesz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását