2024. május 6. - Ivett, Frida

Demszky kiborította a kerületieket

Negyedévente találkozót fognak tartani a budapesti kerületek polgármesterei, hogy a közös ügyeket megbeszéljék; erről csütörtöki találkozójukon döntöttek a városrészek vezetői, sérelmezve egyúttal, hogy nem a főpolgármester hívta össze a fórumot.
2007. szeptember 6. csütörtök 22:07 - Hírextra
Szánalmas és elképesztő, hogy Demszky Gábor főpolgármester mindeddig nem hívta össze a polgármestereket - fogalmazott kritikusan Molnár Gyula, Újbuda polgármestere a konzultációt követően az MTI-nek, hangoztatva, hogy szerinte méltatlan, hogy a kerületi koordinációs bizottságnak kellett felvállalnia ezt a feladatot.

Molnár Gyula szerint szakítani kell az eddigi gyakorlattal, hogy a fővárossal egyenrangú kerületek a fővárosra várnak. Mint mondta, ebből ki kell törni, és nyomást kell gyakorolni a városvezetésre annak érdekében, hogy a közös ügyeket rendezni tudják.

Az említett "közös ügyek" között említette a közterületek rendjét, a köztisztaság, a közterület-felügyelet kérdésköreit, valamint a szoborrongálásokhoz is vezető színesfém-felvásárlás ügyét. Közölte, négy-öt kivételével valamennyi kerületi polgármester megjelent a találkozón.

Az MTI úgy tudja, a polgármesterek közül többen azért is sérelmezték a főpolgármester "mulasztását", mert az egyeztetések megtartását a fővárosi koalíciós megállapodás is rögzítette.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását