Trump: „Nem marad semmi Iránból”, ha nincs gyors megállapodás
Donald Trump újabb kemény üzenetet küldött Teheránnak: az amerikai elnök szerint Iránnak gyorsan meg kell állapodnia Washingtonnal nukleáris programjáról és a tartós tűzszünetről, különben súlyos következményekkel néz szembe. A Közel-Keleten közben tovább nő a feszültség, miközben az iráni–amerikai–izraeli konfliktus már az energiaárakat és az öböl menti országok biztonságát is megrengette.
Sulyok Tamás nem mond le, Magyar Péter szerint „távoznia kell” az államfőnek
Tovább éleződik a politikai konfliktus Sulyok Tamás köztársasági elnök és Magyar Péter miniszterelnök között. Az államfő szerint sem jogi, sem alkotmányos oka nincs annak, hogy lemondjon, míg a kormányfő úgy véli, Magyarországnak olyan elnökre van szüksége, aki nem pártérdekeket szolgál.
XIV. Leó pápa: a Mesterséges Inteligencia nem veszélyeztetheti az emberi méltóságot
Új, a mesterséges intelligenciával foglalkozó bizottság felállítását jelentette be XIV. Leó pápa. A Vatikán szerint az új testület célja, hogy összehangolja a katolikus egyház válaszait a mesterséges intelligencia gyors térnyerésére és annak társadalmi hatásaira.
Felkapott
Német főparancsnok: Oroszország 2029-ben megtámadja a NATO-t
Az ügyvédi kamara méltatja Görög Márta igazságügyi minisztert: „Szegeden közszeretetnek örvend”
Dr. Hegedűs Zsolt már a héten tárgyal az egészségügyi dolgozói bérek rendezéséről
Júliustól vége a megszokott budapesti parkolásnak – erre készülhetnek az autósok
Friss
Verekedtek az emberek a Swatch új limitált órájáért Európában és New Yorkban
Újabb Ebola-járvány tört ki Kongóban, félő hogy a vírus átterjed a szomszédos országokra is
Nanorészecskékkel tisztították meg az Alzheimer-kóros agyat
Meglepő egészségügyi előnyei lehetnek a görögdinnyének
Stanley Tucci nem tudta hogy Dolce és Gabbana „igazi emberek”
Bertalan, a Karmelita tetején véletlenül cigarettázgató fogatlan tigris
Lázár János nagy bajban lesz az átvilágítással: eddig eltusolt bűnügyi vizsgálatok is indulhatnak
Immár hivatalos: hetek óta keresik a következő 007-est
Újabb ítélet Matthew Perry halálának ügyében: börtönbe megy a függőségi tanácsadó
Pár perc ebből, és máshogy reagálhat a tested a stresszre
Eddig 65 áldozatot szedett az újabb ebolajárvány
Egri Viktor: A háborús vészhelyzeti kormányzást felváltotta a pénzügyi
Belföld
Itt az új magyar kormány: kik az új miniszterek?
Nyilvánosságra hozták az új magyar kormány miniszteri névsorát. A kabinet összetétele alapján a szakpolitikai és technokrata megközelítés kerülhet előtérbe: több olyan szereplő is helyet kapott a kormányban, akik elsősorban szakmai vagy intézményi háttérből érkeznek a politikába. Az új struktúrában külön minisztérium foglalkozik például a környezetvédelemmel, a technológiai fejlesztésekkel vagy a társadalmi kapcsolatokkal.
Fordult a kocka: megbírságolta a közszolgálati médiaszolgáltatót a Médiatanács
Republikon: tovább nőtt a Tisza előnye egy hónappal a választás után
BBC: Titokban tárgyal az USA új katonai bázisok megnyitásáról Grönlandon
Köböl Anita elárulta, hogyan fog dolgozni kormányszóvivőként
Lemondott a METU rektora
Levelet írt Hegedűs Zsoltnak Galla Miklós: „Én is Önökre szavaztam. Kérem, segítsen”
Emelkedik az olaj ára, miközben elhúzódik az amerikai–iráni patthelyzet
Külföld
További hírek
Sorozatgyilkos vadászterületén forgatták az Utazót
Clavicular beleegyezett a feltételekbe hogy elkerülje az ellene indult vétségi eljárást
Shakira, Madonna és a BTS lép fel a FIFA első vb-döntős félidei show-ján
Vizsgálatot kért maga ellen az Orbán-kormány volt kulcsembere
Itt a valóság: bérkülönbségek az EU-ban
Új uniós szociális csomag: ambiciózus célok a szegénység felszámolására
Igen, lehet lassítani az öregedést
Minden fontos klímamutató romlott az új nemzetközi jelentés szerint
Újra közeledne London Brüsszelhez, de az EU szerint ez még kevés
Trump meggondolta magát: leállította 4000 katona lengyelországi telepítését
Itt az új magyar kormány: kik az új miniszterek?
Fordult a kocka: megbírságolta a közszolgálati médiaszolgáltatót a Médiatanács
Republikon: tovább nőtt a Tisza előnye egy hónappal a választás után
Ezer ember csobbanhat a folyóba Budapest belvárosában