2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Izrael: komoly vádak

Egy izraeli emberjogi csoport azzal vádolja az izraeli rendőrséget, hogy köveket hajigáló kiskorú palesztinokat vett őrizetbe Kelet-Jeruzsálemben, és törvénysértő módon bánt velük.
2010. december 13. hétfő 10:00 - HírExtra
A megszállt területeken élők emberi jogi helyzetével foglalkozó B,Celem szervezet azt közölte hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében, hogy az izraeli rendőrség legkevesebb 81 palesztin kiskorút - köztük egy ötéves gyereket - vett őrizetbe 2009 novembere és 2010 októbere között, akik a gyanú szerint köveket hajigáltak izraeliekre a jeruzsálemi óváros közelében. A jelentés szerint egyeseket közülük éjszaka vittek el otthonukból, és úgy hallgatták ki őket, hogy szüleik nem voltak jelen.

November végén izraeli orvosok, tanárok és szociális munkások nyilvános levélben fordultak hasonló vádakkal Benjámin Netanjahu miniszterelnökhöz, "nyílt jogsértésekkel" vádolva a kelet-jeruzsálemi Szilván negyedben működő rendőrséget. Mint írták, előfordult például olyan eset is, hogy egy tízéves kisfiú teste tele volt véraláfutásokkal a kihallgatás után.

Az izraeli rendőrség - akkor is és most is - visszautasította a bírálatokat. Miki Rózenfeld szóvivő a levélre válaszul elmondta, hogy a hatóságok "szigorúan tartják magukat a törvény kereteihez", vagyis nem fordulhat elő az, hogy 12 év alattiakat szülői jelenlét nélkül hallgatnak ki. A rendőrségi szóvivő hozzátette: a visszaélések lehetőségét kizárja az is, hogy a kihallgatásokat videóra kell venni.

Ezúttal is azt hangoztatta a rendőrség, hogy az őrizetbe vételeket törvényesen hajtották végre, azzal a céllal, hogy véget vessenek a rendőröket, zsidó telepeseket és őket védő biztonsági őröket érő kődobálásoknak. A túlnyomórészt arabok lakta Kelet-Jeruzsálem Szilván negyedében az utóbbi időben különösen gyakoriak voltak az erőszakos cselekmények a palesztinok, az izraeli biztonsági erők és zsidó telepesek között.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

aser
2010. december 14. 15:31
Miféle megszállt terület?És kitől vették el?
Az Izraelre rátámadó Egyiptom,Jordánia,Sziriától!
Ma már békeszerződés van Egyiptommal és Jordániával.Tehát nincs megszállt terület sziluánban sem.Mely vitatott terület Izrael Állam,és az Izrael által létrehozott Palesztin Autonómia Hatóság között. Az a tény pedig,hogy sok Izraeli zsidó emberjogi szervezet ezt nem igy látja,magyarázható az őket pénzelő külföldi Államok elvárásaival.Melyek nagyrésze arab kőolajdollárokkal fizet.És több EU-s állam is,melyek az ott élő arab származásu választóiknak kivánnak kedvébe járni azzal,hogy ezeket a civil szervezeteket támogatják.Melyek célja:Az Izraeli zsidó Állam helyett,egy arab többségü és vezetésü 23. arab Állam létrehozása.Egy Izraeli zsidó is lehet hazaáruló!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását