2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Az MSZP fütyül a médiatörvényre

Az MSZP országos elnöksége nem támogatja a médiatörvény jelenlegi tervezetének parlament elé terjesztését - közölte a testület egyhangú döntését Mandur László elnökségi tag az MTI-vel kedden este. A szocialisták szerint az új jogszabálytervezet jövő tavas
2008. november 18. kedd 22:30 - Hírextra
A politikus hozzátette: az MSZP országos elnökségének keddi ülésén a testület úgy foglalt állást, hogy az új médiatörvény munkaanyagát módosító indítványokkal nem lehet korrigálni. Ehelyett a dokumentumról szakmai vitát kell lefolytatni, és ennek eredményeként jövő tavasszal kerülhet a parlament elé az akkor már elfogadható állapotba kerülő, új médiatörvény-javaslat.

Mandur László szerint a további szakmai konzultáció célja az, hogy kiszűrjék a már felvetődött anomáliákat, tisztázzák a félreértéseket, és kiiktassák a jelenlegi szövegben meglévő szabályozási hiányosságokat.

"Az MSZP elnöksége szerint egy új médiatörvénybe kevesebb médiakorlátozásnak, médiarendőrségnek kell bekerülnie, és több sajtó-,véleménynyilvánítási szabadságnak, összhangban az uniós irányelvekkel" - fogalmazott az Országgyűlés szocialista alelnöke. Kiemelte: a szocialisták olyan szabályozást tudnak támogatni, amely ezeket a jogokat nem csorbítja, nem szűkíti, hanem tágabbá teszi.

A parlament honlapján megtalálható tervezetnek jó az az iránya, amely a mostani médiatörvényben levő bonyolult, nehézkes intézményrendszer egyszerűsítésére, a tisztább viszonyokra, hatáskörökre és jogosítványokra törekszik, és arra, hogy felelősséggel döntő médiaszervezetek jöjjenek létre - szögezte le a szocialista politikus.

"Kimondtuk, hogy a jelenlegi kuratóriumok, testületek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, nem működtek sikeresen és jól a közmédiumokban" - mondta az alelnök, hozzátéve, hogy a szocialisták támogatják azt a javaslatsort, amely ezt más alapokra helyezi.

Az MSZP azt szorgalmazza, hogy a jövő év tavaszán kerüljön a parlament elé az új médiatörvény, amely a média szereplőivel közös társadalmi vitában formálódik - mondta Mandur László. "Velük formáljuk meg az új jogszabályt, nem ellenükre, és nem a folyamatból való kihagyásukkal, hanem a véleményük, javaslataik megismerésével" - fogalmazott. Közölte: az MSZP a jelenlegi vitaanyagból kiindulva szervez vitafórumokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását