2024. október 7. - Amália
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Gyurcsány számít az SZDSZ-re

Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP és az SZDSZ közötti együttműködés mindkét párt közös érdeke. A miniszterelnök hétfői blogbejegyzésében úgy fogalmazott: partnerként tekint az SZDSZ-re, és ez akkor sem változott, ha az elmúlt időszakban megszaporodtak vitá
2008. június 9. hétfő 15:12 - Hírextra
Gyurcsány Ferenc véleménye szerint van jó néhány olyan kérdés, amelyben az SZDSZ és az MSZP együttműködése jelenti a progresszív nemzeti álláspont képviseletének egyik biztosítékát. Ide sorolta a demokratikus alkotmányosság, az emberi jogok, az emberi méltóság védelmének kérdéseit. Mint fogalmazott, a patrióta, nyitott politizálás a közös alapja az MSZP és az SZDSZ politizálásának.

A magyar jobboldal jelentős részének a szélsőségek irányába nyitott, a demokratikus elveket és gyakorlatot relativizáló, a patriotizmust a nacionalizmussal nem egy esetben összekeverő álláspontjával szemben saját meggyőződésünket az SZDSZ-szel közösen és együtt lehet hatékonyan képviselni - írta blogjában a kormányfő.
A miniszterelnök bízik abban, hogy ezek a közös értékek elegendő okot adnak az SZDSZ-nek az MSZP-vel való együttműködésre.

"Nyilván kizárólag az SZDSZ dolga eldönteni, hogy az új elnök irányításával pontosan milyen szerepet kell vállalnia a magyar politikában. Nekünk, szocialistáknak azt kell szem előtt tartani, hogy a következő két év kormányzásának is elsősorban az SZDSZ-szel való együttműködésre kell alapulnia, leginkább a szabad demokraták együttműködésével teremthető meg a kormányzáshoz szükséges parlamenti többség" - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc úgy látja, az elmúlt bő egy hónap azt bizonyította, hogy lehet kisebbségben kormányozni. Másként kell csinálni, másfajta egyeztetések szükségesek, de megoldható. "Valamennyi törvényünk – alapvetően a beterjesztett tartalommal – megkapta a szükséges támogatást. Erre számítok az ősz folyamán is. Azt gondolom, az országnak és a pártok többségének is az az érdeke, hogy folytatódjék tovább a kormányzás. Ebben számítunk az SZDSZ-re" - olvasható a miniszterelnök blogjában.

A kormányfő álláspontja szerint az ország érdeke, hogy erős, szervezett liberális alternatíva mutassa meg magát a magyar politikában. "Homlokegyenest mást gondolok e tekintetben a SZDSZ jövőjéről, mint a Fidesz jó néhány politikusa, azok, akik szerint az országot az szolgálná, ha eltűnne az SZDSZ. Szerintem tévednek. Magyarországnak nem kétpárti parlamentre van szüksége, mert a dolgok nem fehérek vagy feketék, a ma is éles szembenállást csak tovább növelné egy kétpárti parlament" - fogalmazott.

Hozzátette: a különböző politikai alternatívák önálló pártban való megjelenését és megmutatását a magyar demokrácia erényének gondolja, nem pedig fogyatékosságának. Így az SZDSZ-nek sikert kívánok és bízom benne, hogy vállalja azt a felelősséget, ami ráhárul a mai kormányzás folytathatóságában, fenntarthatóságában - olvasható a miniszterelnök internetes naplójában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását