2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Népszavazás jobbról, balról

A kormány elfogadta azt a módosító javaslatot, amely az igazolt szavazással, valamint a népszavazással kapcsolatos szabályokat tervezi megváltoztatni - tájékoztatta a szerdai döntésről Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-t vasárnap.
2007. november 18. vasárnap 21:57 - Hírextra
A Fidesz szerint semmi baj nem lenne a népszavazás intézményével, ha a Gyurcsány-kormány tiszteletben tartaná ezt a demokratikus és alkotmányos lehetőséget.

Daróczi Dávid szóvivő azt hangsúlyozta: a kormány rendet kíván tenni a népszavazás és a választójogi szabályozás terén, hogy világos és egyértelmű legyen a helyzet, illetve kizárja a visszaélések lehetőségét, amire a jelenlegi szabályozásban meglévő kiskapuk adnak lehetőséget.

A kormányszóvivő szerint a rendteremtés része, hogy egyértelművé tegye, mennyi ideig kötelező az Országgyűlésre nézve egy eredményes ügydöntő népszavazás. A kormány módosító javaslata szerint a választópolgárok döntése két évig köti majd a törvényhozást.

Az úgynevezett népszavazási kötőerő azt jelenti tehát, hogy az Országgyűlés két éven belül nem hozhat a népszavazás eredményével ellentétes döntést - mondta a szóvivő. Hozzátette: két éven belül nem lehet majd azonos tartalmú kérdésekben népszavazást kezdeményezni, ezt nevezik népszavazási moratóriumnak.

Daróczi Dávid a választási szabályok módosításáról szólva emlékeztetett arra, hogy a jelenleg érvényes szabályokban van egy kiskapu, ami lehetővé teszi a trükközést. Aki igazolást kér hozzá, az a választások második fordulójában akkor is szavazhat, ha az első fordulóban még egy másik választókerületben voksolt, és ott megválasztották a parlamenti képviselőt. Ez nyilvánvalóan sérti azt az alapvető jogot, hogy mindenki csak egy egyéni képviselő megválasztásában vehet részt.
A mostani módosítás lényege, hogy az országgyűlési választások második fordulójában a választópolgár már nem szavazhat, ha abban a választókerületben, ahol az első fordulóban szavazott, a választás érvényes és eredményes volt, azaz megválasztották az egyéni képviselőt.
Mint mondta: ez a választók számára nem jelent többlet adminisztrációt. A második fordulóban ugyanis a szavazatszámláló bizottságok feladata lesz, hogy ellenőrizzék, a választópolgár nem voksolt-e az első fordulóban egy ilyen választókerületben. Az ellenőrizhetőbb lebonyolítás érdekében, településenként csak egy-egy kijelölt szavazókörben lehet majd igazolással szavazni.
Az igazolást az eddigihez hasonló módon, a területileg illetékes jegyzőnél kell kikérni, amire továbbra is csak az első fordulót megelőzően lesz lehetőség.

Daróczi Dávid jelezte, ugyancsak a visszaéléseket hivatott megakadályozni, hogy a jövőben az Országos Választási Iroda az országgyűlési választás első fordulója előtt nyilvánosságra hozza, melyik választókerületben hányan és hova kértek igazolást.

Az MTI kérdésre hozzátette: az eddigi választásokon hozzávetőleg 50-60 ezer ember szavazott igazolással, távol a lakóhelyétől.

A Fidesz szóvivője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében arra emlékeztet, hogy a pártnak régóta készen áll az olcsóbb és több demokráciát célzó javaslatcsomagja, mely egyrészt kevésbé költségessé, másrészt átláthatóbbá, hitelesebbé tenné a választási eljárást, kizárva a manipuláció lehetőségét is.

A kormány szerdán elfogadott módosító javaslatai érintik az alkotmányt, a választási eljárási és a népszavazási törvényt, amelyek kétharmados támogatást igényelnek.

Daróczi Dávid felidézte: idén májusban ötpárti politikai egyeztetés kezdődött a széleskörű politikai konszenzus megteremtése érdekében, amelyen népszavazási kötőerő és moratórium idejével kapcsolatban még nem született végleges megoldás, ezért ebben a törvény parlamenti vitája során juthatnak konszenzusra a pártok. A pártok az egyeztetésen megkapták a 2 éves időt tartalmazó javaslatot, amely ellen nem emeltek kifogást, bár formális megegyezés végül nem született.

A kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány kiemelt céljának tekinti a demokratikus intézmények, köztük a választások és népszavazások tekintélyének megóvását. A jogszabályi környezet megújítása, a mai állapotokhoz való igazítása ezért a kormányprogramban is kiemelt helyen szerepel.

Véleménye szerint a népszavazással kapcsolatos szabályozás módosítása nem halasztható tovább. Jelzi ezt az Alkotmánybíróság felszólítása is, amelyben mulasztásos alkotmánysértésre hivatkozva kérte az Országgyűlést a szükséges jogszabályokat meghozására.

A Fidesz szerint semmi baj nem lenne a népszavazás intézményével, ha a Gyurcsány-kormány tiszteletben tartaná ezt a demokratikus és alkotmányos lehetőséget - írta közleményében a párt szóvivője.

Szijjártó Péter úgy vélte, "a kormány retteg a szociális népszavazástól, amely a magyar emberek méltó válasza lenne a gyurcsányi hazugságok okozta súlyos társadalmi, gazdasági és szociális válságra".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását