2020. december 2. - Melinda, Vivien

A Fidesz sztrájkolókkal van

A Fidesz nem vesz részt a szervezésben, de minden lehetséges módon támogatja a szerdai sztrájkokat, tüntetéseket. Kövér László és Kontúr Pál országgyűlési képviselők vasárnap azt mondták: erkölcsileg és politikailag is kiáll a párt a jövő heti tiltakozó m
2007. november 18. vasárnap 16:28 - Hírextra
A LIGA szakszervezetek november 21-ére hirdetett demonstrációt, este 6-tól a Parlament elé. A tüntetés előtt több szektorban is sztrájkolni fognak ezen a napon, amit a társadalmi szolidaritás napjának kereszteltek el. A nyugdíj-rendszer módosítása, a többbiztosítós egészségügyi modell és a vasúti szárnyvonalak bezárása ellen tiltakoznak majd.

Kontur Pál a vasárnapi tájékoztatón elmondta, teljes mértékben egyetért az emberek felháborodásán, akik végső elkeseredésükben a tiltakozásoknak ezt a módját választották. Kijelentette: a tüntetéshez csatlakozók csak a jussukat akarják. Elegük van, elkeseredettek és csalódottak, mert nem ezt ígérték nekik - mondta a fideszes politikus.

Kövér László arról beszélt, hogy a Fidesz felfogása szerint a demokrácia a néptől vett felhatalmazással, a nép érdekében, a nép részvételével zajló kormányzást jelent. Ami viszont manapság zajlik nem tekinthető demokráciának, mert a kormány a nép felhatalmazása nélkül intézkedik. A Fidesznek az a benyomása, hogy a legelemibb szabadságjogait, a demonstrációhoz és a sztrájkhoz való jogokat is megpróbálják elvitatni - mondta Kövér László. Külön felkérte a megszűnő szárnyvonalak mentén lévő településeket önkormányzatait és lakóit, hogy ők is minden lehetséges módon fejezzék ki szolidaritásukat a vasutas szakszervezetekkel. A Fidesz Országos Választmányának elnöke azt is elmondta, hogy éppen azért kezdeményezték a népszavazást, amiért november 21-én az emberek ezrei demonstrálnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását