2024. május 10. - Ármin, Pálma

Szandika még vár az igazira

A ValóVilág szőke plasztik cicája egy night clubban találta meg számításait, az igaz szerelemre pedig még várnia kell.
2011. január 3. hétfő 10:50 - HírExtra
Szandikát mindig is vonzotta a könnyű élet, a fények és a csillogás. Ezért az iskolapadból egyből sztriptíztáncosnak állt.

„Szandit kamaszkora óta vonzotta a póthaj, a műköröm, a szilikon, vagyis a csillogás. Azonban nem olyan életkörülmények között élt, hogy ezeket a dolgokat csak úgy megengedhesse magának, ráadásul otthonról is el kellett költöznie. Az éjszakai életet választotta: a sztriptíztáncolással viszonylag jó pénzt keresett, így elérhetővé váltak számára a saját álmai. Egy fővárosi klubban dolgozik, előtte nem is voltmás munkahelye. Ott azonban nagyon jól érzi magát, szinte egy családot alkotnak a többi lánnyal, s biztonságban vannak, mivel vigyáznak rájuk. Ugyanígy van most a villában is, látszik, hogy felszabadult” – mondta Petra, Szandika legjobb barátnője. Majd azt is hozzátette, hogy a szőkeség életéből hiányzik a szerelem.

„A külsőségeket tekintve elérte céljait, de ha a szívügyeket nézzük, még mindig nem találta meg az igazit. Szereti a kigyúrt, magas srácokat, jól érzi magát a társaságukban, de érzelmileg még csak egyetlen fiú érintette meg valamennyire. Mégpedig az a bizonyos börtönben raboskodó Kiki, akit már többször is említett. Véleményem szerint azonban nem kéne a szabadulására várnia, mert azt hiszem, semmi értelme a kapcsolatuknak” – véli Petra.

Forrás: Bors/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását