LMP: még mindig baj van az iszapömlés területén

Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke szerint a katasztrófaelhárítás során valóban óriási eredményként könyvelhető el a Rába és a Duna jelentős szennyezésének megakadályozása, a helyreállítás során azonban sokszor az időhúzás és a félretájékoztatás dominál.

Emlékeztet arra, hogy a környezetügyi államtitkár múlt heti nyilatkozata szerint "tiszta a Torna-patak, nem szivárog többé a gát". A képviselő azt állítja, hogy ezzel szemben az a valós helyzet, hogy a Torna vízminősége csupán az időjárás függvénye. Hozzáteszi, hogy habár az LMP már a balestet követően a legsürgetőbb feladatok közt említette a szétterült vörösiszap összegyűjtését a patak vízgyűjtőjének 10 négyzetkilométernyi külterületi részéről, ez a mai napig gyakorlatilag el sem kezdődött.

Felhívja a figyelmet, hogy emiatt viszont a földeket beborító szennyezés az eső vagy a hóolvadék közvetítésével bármikor újra megjelenhet, illetve fotók tanúsága szerint időről időre meg is jelenik a vízben.

További környezeti problémaként említi, hogy a katasztrófát követően annyi gipszet szórtak a Torna, a Marcal és a Rába vizébe, amennyivel meg lehetne tölteni egy 8 kilométeres kamionsort. Mint mondja, ennek az anyagnak a jó része, az általa megkötött nehézfémekkel együtt, jelenleg is ott van a folyóvizek iszapjában, és csak idő kérdése, hogy mikor jelenik meg a táplálékláncban, illetve áradások esetén a Rábában, a Dunában, majd a környező földeken.

Jávor Benedek úgy fogalmaz, hogy a MAL Zrt. közben "folyamatosan gondoskodik a szennyezés utánpótlásáról", mert a technológiai vizek semlegesítésére a szakértők javaslata ellenére a vegyiparban melléktermékként keletkező, bizonytalan összetételű, veszélyes hulladéknak számító sósavat és nem szerves ecetsavat használnak.

Kitér arra is, hogy a katasztrófa óta a helyben lakók alig kapnak tájékoztatást a szennyezett területen szétterült mérgek hosszú távú élettani és környezeti hatásairól, a folyóvizek medrének kotrásáról.

Végül kijelenti, hogy az LMP tudományosan megalapozott, társadalmilag folyamatosan ellenőrzött, az érintett lakosság érdemi bevonásával zajló kárenyhítést, az ökológia és a környezetbiztonság szempontjait messzemenőkig figyelembe vevő rehabilitációt tart kívánatosnak, amely a helyi közösségek újraépítését is magába foglalja.