2024. március 29. - Auguszta

Folytatódik a panelprogram

Ezer lakás felújításával folytatódik a panelprogram Nyíregyházán - közölte Nagy László, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely MSZP-s alpolgármestere a nyírségi nagyvárosban sajtótájékoztatón.
2010. augusztus 3. kedd 18:17 - HírExtra
A volt Önkormányzati Minisztérium 2008-ban és 2009-ben összesen 2759 nyíregyházi panellakás állami támogatású felújítását fogadta el, s ezekből korszerűsítenek ezer otthont a következő hónapokban - mondta a helyhatósági vezető.

Hozzátette: a több mint 2700 lakás felújítását, amelynek értéke 3,5 milliárd forint, 2011 végéig tervezik. A felújításhoz az állami forrás 1,1 milliárd forint, az önkormányzat 607 millió forint támogatást ad a munkálatok költségéhez, a többi pénzt pedig az érintett ingatlantulajdonosok fizetik.

Nagy László megjegyezte: a 2001-ben indított panelprogramban a múlt év végéig 5570 lakást már felújítottak, így a mostani 2759-cel együtt 8329 otthon korszerűsítése fejeződik be a jövő év végéig. A legrászorultabb, a legrégebben épült emeletes házak lakásait tették és teszik rendbe az északi, az érkerti, valamint a jósavárosi lakónegyedben.

Nyíregyházán mintegy 16 ezer panellakás épült 1990 előtt, s 2011 végére az otthonoknak több mint a felét felújítják, szigetelik a külső részét, kicserélik az ablakait, ajtóit, s rendbe teszik energetikai rendszerét is.

A szocialista alpolgármester megemlítette: a második Orbán-kormány megalakulása után bizonytalanság övezte a panelprogram folytatását Nyíregyházán is, hiszen egy hónapig szünetelt az állami támogatások kifizetése. Hétfőn azonban már újra utaltak át állami forrást a beruházáshoz, így - mint mondta - remélhetőleg ezután nem lesz gond a pénz előteremtése.

Nagy László örvendetesnek nevezte, hogy előzetesen befogadták a szocialista vezetésű nyíregyházi önkormányzat négy középiskolai kollégiumot érintő, a közintézményi energiatakarékosságot szolgáló beruházási pályázatát is.

A négy kollégiumot 237 millió forintért szeretnék korszerűsíteni 2011 végéig, ehhez 59 millió forint saját forrást tud adni a helyhatóság, míg a többi állami támogatás lenne.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

sirkozma
2011. január 23. 15:52
2009-ben az orszában elsőnek olyan panelfelújítást végeztek ahol több mint 70%-os lett a fűtésmegtakarítás. A felújítást végző cég 50%-os megtakarítást garantált az ott élő embereknek.
Az épületről készített hőfényképeket és kimutatásokat az ficcrt@gmail.com email címre bejelentkezőknek elküldik, ha kéri valaki.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását