2024. április 16. - Csongor

Elindult a rendőr menet

Kilenc ország rendőri erői vonultak be Debrecenbe kedden a 64. Nemzetközi Rendőrmotoros Csillagtúra négynapos rendezvénysorozatára; a mintegy 260 autós és 70 motoros rendőr mellett vámosok, katonai rendészek és határőrök vesznek részt az autós-motoros vetélkedőkön és a közös felvonuláson.
2010. augusztus 3. kedd 21:52 - HírExtra
A csillagtúra résztvevői a közterületen szolgálatot teljesítő szervezetek - mint a rendőrség, határőrség, katonai rendőrség és vámőrség - állományából és a hozzájuk kapcsolódó klubok és egyesületek tagjaiból kerülnek ki - mondták el a szervezők.

A Nemzetközi Rendőrmotoros Szervezet (IPMC) évente más és más európai városban rendezi meg a csillagtúrát, és négyévente osztja ki a versenyek díjait - idén erre a debreceni Főnix Csarnokban kerül sor.

A verseny első része az előzetesen regisztrált résztvevők célba érkezésének értékeléséből áll: bizottság pontozza egyebek mellett a beérkezés idejét, a megtett távolságot, az egyenruhák és a beérkezés látványosságát, az addig megtett úton a szabályok betartását és a menetalakzat formáját. A csapatokat ez alapján kedd este külön is díjazzák a szervezők.

A rendezvény második része a rendőrök ügyességi Európa Bajnoksága. Külön kategóriákban mérik össze tudásukat a motorkerékpáros és a gépkocsizó rendőrök egy előre berendezett ügyességi pályán.

A rendezvényt számos szabadidős esemény is kiegészíti, ami lehetőséget ad arra, hogy a résztvevő rendőrmotorosok szakmai tapasztalatcseréket folytassanak. Az péntekig tartó programsorozat része lesz egy motoros túra is a Hortobágy és Eger érintésével, majd a csillagtúra a résztvevők közös felvonulásával és az ünnepélyes záróesttel fejeződik be.

A Nemzetközi Rendőrmotoros Csillagtúrát - amely nevét a kontinensen csillagszerűen elszórt tagszervezetek után kapta a nevét - először 1930-ban Hamburgban rendezték meg, de rendszeresen csak 1952 óta gyűlnek össze rajta a kontinens egyenruhásai.

A debreceni felvonulásra a magyar rendőrökön kívül a legtöbben Oroszországból, Ukrajnából, Ausztriából és Lengyelországból érkeztek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását