2024. február 28. - Elemér

Ferihegyen vége a sztrájknak

Semmiféle fennakadást nem okozott a légiközlekedésben a Ferihegyi Repülőtér két szakszervezetének hétfő reggeli kétórás sztrájkja. A munkabeszüntetés délelőtt kilenc órakor befejeződött.
2007. december 17. hétfő 10:57 - Hírextra
Ferihegyen a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) csatlakozott a Liga által szervezett általános sztrájkhoz: reggel hét és kilenc óra között nem dolgoztak.

Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy délelőtt kilenckor a munkabeszüntetés befejeződött. A sztrájk alatt és annak vége után sem volt fennakadás a légi közlekedésben, minden gép időben el tudott indulni és landolt a reptéren.
A szóvivő korábban azt mondta, hogy a sztrájk érintette az üzemanyag kiszolgálást, mivel azonban erre a légitársaságok már készülhettek, minden gépet időben megtankoltak. Mint fogalmazott, az üzemeltetésben "maréknyi ember" nem vette fel a munkát, így a forgalomban ez sem okozott gondot.

A hétfői, országos munkabeszüntetést a Liga Szakszervezetek kezdeményezték, tiltakozásul a tervezett egészségbiztosítási reform és a nyugdíjrendszer átalakítása miatt. A sztrájkhoz illetve a Liga célkitűzéseihez több szakszervezet, szövetség és civil szervezet is csatlakozott.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását