2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Az egyik nem bír lakatot tenni rá, a másik a világért se nyitná ki. Az elmúlt két hónap tisztelt házi szójárását vettük górcső alá.
2010. július 14. szerda 14:56 - Nagy András
Napra pontosan két hónappal ezelőtt, május 14-én alakult meg a 2010-2014-es parlamenti ciklus Országgyűlése, a HírExtra így elérkezettnek látta az időt, hogy kicsit utánanézzen, mennyit tépték a szájukat a képviselők az azóta eltelt időben. Elvégre azért fizetjük őket, hogy magyarázzanak nem?

Frakcióvezetők, miniszterek a gáton


Összeállításunkat a parlamenti pártok frakcióvezetőinek aktivitásával kezdjük, mert bár az ő feladatuk elsősorban nem az, hogy mindenkit túlbeszéljenek, felszólalásaiknak jó esetben nagyobb súlya van, mint egy mezei képviselői expozénak.

A frakcióvezetők koronázatlan dumagépe eddig minden kétséget kizáróan a Lehet Más a Politika képviseletében vakeráló Schiffer András, aki rövid parlamenti pályafutása során már nyolcvanöt alkalommal kért és kapott szót. Hozzá képest a többi párt frakcióvezetője néma leventének tűnik: Lázár János (Fidesz) kereken tízszer, Mesterházy Attila mindössze nyolcszor, míg Vona Gábor (Jobbik) és Harrach Péter (KDNP) 11, illetve 18 alkalommal hangosíttatta ki magát.

A kormány tagjai közül Navracsics Tibor Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője eddig a legaktívabb, huszonháromszor kért szót a Parlamentben. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kilenc alkalommal beszélt, maga Orbán Viktor pedig mindössze hatszor, melyek közül a legemlékezetesebb egyértelműen a kormány 29 pontos gazdasági akciótervének bejelentése volt.

Tegyük hozzá: a „nemzeti együttműködés rendszerének” reménybeli felépítője amúgy nem tartozik a szócséplők közé, az előző ciklusban például mindössze 12-szer szólalt meg, azelőtt pedig csupán nyolc alkalommal.

Aki viszont igazán elpilledt, mióta miniszterelnök-helyettesi rangra emelkedett, az nem más, mint Semjén Zsolt. Az előző ciklusban majd félszáz megszólalás köthető a nevéhez, most viszont mindössze egy. Az a kettős állampolgársági törvény miniszteri expozéja volt. A többi kormánytag nem résztvevője az Országgyűlésnek.

Szószátyárok…


Novák Előd fel és beszólásai
Novák Előd jobbikos képviselő hivatalosan eddig több mint ötvenszer szólalt fel a Parlamentben, ám leghírhedtebb közlése mégis egy informális beszóláshoz kötődik. Hétfőn az Országgyűlésben a fideszes Meggyes Tamás mentelmi jogáról történő szavazás után a fideszes Simon László ügyrendi felszólalásában azt mondta, a voksolást megelőzően Novák Előd jól hallhatóan azt kiabálta: "lógjon!". A Jobbik képviselője ezt nem tagadta. Mint mondta, a mentelmi jog felfüggesztésével kapcsolatban tette a megjegyzését, ezért kiabálta, hogy "függesztődjék fel, azaz lógjon". A Fidesz lemondásra szólította föl Novákot.
MTI/HírExtra
Dr. Gaudi Nagy Tamás. Ez a név, és a hozzá tartozó titulus (országgyűlési képviselő, Jobbik) nem lehet ismeretlen azon kevesek számára, akik folyamatosan a tisztelt házi közvetítésekkel verik a szemüket. Gaudi ugyanis – bár élete első parlamenti mandátumához jutott hozzá április végén – messze a legnagyobb szószátyárnak bizonyuló képviselő az új OGY-ben.

A Parlament honlapja szerint 92 felszólalás fűződik nevéhez, (egy átlagos képviselőnek ennyi négy év alatt nem jön össze), ám ebben a számban még nincs benne a tegnapi statisztika, márpedig Gaudi úr az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról szóló törvény tegnapi vitájában sem rejtette véka alá véleményét…

Igen aktívnak mondható Lendvai Ildikó is, bár gaudi magasságokba persze nem ér. A szocialista ex-elnökasszony eddig húszszor kapcsolta be mikrofonját, ami nem sejtet földindulásszerű szóáradatot, ám ha ahhoz viszonyítjuk, 2006-2010 között összesen csak 37 esetben érezte szükségét egy kis képviselő kinyilatkoztatásnak, mindjárt belátható a közlésvágyában bekövetkezett jókora változás.

…és szószékrekedésben szenvedők

A továbbiakban azokról lesz szó, akik csak akkor szólalnak meg, ha nagyon muszály. Az utóbbi időben meglehetősen szűkszavúvá vált Semjénről már értekeztünk, ám van még jó néhány képviselő, aki igen meggondolja szavait, s mindössze egyszer vállalkozott valamiféle közlésre.

Az egyszeresek klubját erősíti például Varga Mihály, (akinek ezekben a napokban nyilván jobb programja is akad, mint egy könnyed nyári országházi csevej), az LMP zöldessárgás színeiben politizáló Kukorelly Endre, (aki egyelőre úgy tűnik, marad az írásos kommunikációnál), vagy a Parlament ex-fideszes fenegyereke, Molnár Oszkár, (aki egyszeri felszólalásában a családi pótlék bizonyos számú igazolatlan iskolai hiányzás estén való megvonása mellett érvelt.)

Pofa be, roló le

Végül, de nem utolsó sorban emlékezzünk meg azokról is, akik egyetlen egyszer sem érezték úgy, hogy… A némák legismertebb képviselője Gyurcsány Ferenc. Az ex-miniszterelnök, aki 2002 és 2006 között több mint kétszázszor, a legutóbb négy évben pedig közel százötvenszer jelentkezett, ezúttal még nem érezte szükségét a megszólalásnak.

A Parlament nagy öregjének számító Vitányi Iván se éppen az a sűrűn szóló típus, az előző ciklusban például összesen egyszer beszélt az Országgyűlés színe előtt, most még nem szólt bele mikroportjába.

Lakatot tett a szájára az amúgy meglehetősen jól és szívesen artikuláló Tarlós István is, ami duplán meglepő. Egyrészt Tarlós, bár első parlamenti képviselői mandátumát tölti, a Fővárosi Közgyűlésnek igazi öreg rókája, a lámpaláz tehát aligha gátolja a szólásban. Másrészt a parlamenti jegyzőkönyvek tanúsága szerint viszonylag aktív résztvevője az plenáris üléseknek, így már csak a nagy számok törvényének megfelelve is szükségét érezhette volna legalább egy nyilvános felszólalásnak.

Mert a padsorok közötti dumában koránt sincs szégyellnivalója. Kedden például a Lehet Más a Politika ügyeletes szépségét, a Tarlós-tekintet elől félénken mosolyba menekülő Szabó Tímeát instruálta a rá jellemző kimért kedélyességgel…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását