Kultúra
The Interrupters koncert az Akváriumban!
Szinte napra pontosan nyolc évvel az első budapesti koncertje után a The Interrupters ismét Budapestre látogat 2027. június 14-én az Akvárium Klubba, ezúttal főzenekarként, világkörüli lemezbemutató turnéjának egyik állomásaként. A világ ska-punk színterének egyik legismertebb zenekara előtt a detroiti ska-punk legenda, a The Suicide Machines lép fel, akik először játszanak magyar színpadon.
A karizmatikus női frontember vezette négyes esetében érdemes megfeledkezni az olyan címkékről, mint a „Cali punk rock” vagy az „új ska hullám”, és minden más skatulyáról, amellyel be akarjuk határolni őket. Aimee Interrupter és zenekara az elmúlt években meghódította az Egyesült Államok rádióállomásait, a Coachella Fesztivált és Japán arénáit. Most Budapesten is tanúi lehetünk, ahogy elmosódnak a zenekar és a közönség közötti határok, és a koncert egyszerre válik táncos bulivá, intenzív kardióedzéssé és egyfajta személyes, pozitív terápiává.
A 2011-ben Los Angelesben alakult banda hangzásában a kilencvenes évek punkrock-hulláma és a nyolcvanas évek legendás 2 Tone ska mozgalma fonódik össze. A formáció már a 2014-es, saját nevét viselő debütáló albumával felhívta magára a figyelmet, majd a Say It Out Loud és a Fight the Good Fight című lemezekkel tovább erősítette helyét a műfaj meghatározó együttesei között. A folyamatos turnézás során olyan nevek társaságában léptek színpadra, mint a Rancid, a Bad Religion a Green Day vagy éppen hazánkban a Dropkick Murphys.
A The Interrupters dalainak középpontjában az összetartozás, a kitartás és a szabadság áll. Koncertjeiken mindez sodró energiával párosul, így a közönség nem csupán hallgatója, hanem aktív részese is lesz a bulinak. Aimee Interrupter karakteres frontemberi jelenléte és a Bivona fivérek – Kevin, Justin és Jesse – elementáris játéka olyan hangulatot teremt, amelyben a színpad és a nézőtér közötti határok gyorsan eltűnnek.
Az estét a Detroitből indult The Suicide Machines nyitja, amely 1991 óta a ska punk színtér meghatározó zenekara. Hangzásukban a punkrock nyers ereje a ska lüktetésével és a hardcore punk lendületével találkozik. Az 1996-os Destruction by Definition című debütáló albumukkal váltak szélesebb körben ismertté, olyan daloknak köszönhetően, mint a No Face, az S.O.S. és a New Girl. Több mint három évtizedes pályafutásuk során a gyors tempók és a társadalomkritikus szövegek egyaránt meghatározó elemei maradtak zenéjüknek.
2027. június 14-én a The Interrupters és a The Suicide Machines közös koncertje egy pozitív energiával teli energikus, ska punk estét ígér az Akvárium Klub nagy termében.