Azonban nem látni azt a személyt, aki hitelesen meg tudná jeleníteni ezt a fajta bibóista politikát, másfelől pedig a klasszikus értelemben vett, mindenki által jól ismert és mindenkit érintő, eddig a földön heverő baloldali témákat – etnikai konfliktusok mielőbbi rendezése, a szegénység, az egyenlőség, a multinacionális vs. hazai kérdése – már igen ügyesen használja a Jobbik.

Részben igen, viszont nekik meg definiálniuk kell azt, hogy hogyan képzelik el a nemzeti és nemzetközi kapcsolatok közötti egyensúly megteremtését, valamint a szociális érdekek egyeztetését. A magyar nemzeti jobboldal ugyanis korábban nem a szociális érzékenységéről volt híres. Elmaradt a földosztás, a másfél millió kitántorgóval és a hárommillió koldus országával nem tudott mit kezdeni. A tanult, fiatal történész vitapartnereimnek egyszer majd választ kell adni ezekre a tényekre is. Van olyan konzervatív teoretikus, aki szerint Bibó és Erdei ne mondjon inkább semmit, s mindenben Tisza Istvánnak ad igazat.

Ő kicsoda?

Például Tőkéczki úr. De említhetjük Boross Pétert is, aki azt szokta ismételgetni, hogy az ezer éves Magyarországot nem az úri Magyarország és Tiszáék veszítették el, hanem Károlyi Mihályék. De hát nem Károlyiék voltak hatalmon évtizedekig. Nem ők indították a világháborút, s nem ők hajszolták bele ’18-ra az országot a totális kimerültségbe. Ezekre a kérdésekre választ kell adnia a radikális jobboldalnak, ami súlyos hendikepet fog jelenteni akkor, amikor e kérdések előkerülnek. Egyelőre úgy tűnik, hogy nincs épkézláb válaszuk. A nemzeti érdeket helyezik mindenek fölé, ami érzelmileg pozitívan befolyásolja a magyarokat. Őszintén szólva, engem is, mivel magyar vagyok, amit megtagadni természetellenes lenne. Azonban nem kell elfeledni, hogy Magyarország nem áll önmagában a világban!

Az utóbbi húsz évben a magyar többség érzelmeit legalább annyira megsértették az elmúlt húsz évben, mint az átkos korszakban. Folyamatosan, kimondva-kimondatlanul megy a vádaskodás, amelyek a tízmillió reakciós szólnak, akik nem szeretik eléggé az ilyen és olyan idegeneket, és atavisztikus magatartásukkal üldöznek mindenféle „másság”-ot.
Ha már korábban felvetődött Tamás Gáspár Miklós neve, hadd jegyezzem meg, hogy a megnyilvánulásainak nagyobb része is arra vonatkozik, hogy a magyarok mennyire nacionalisták, s hogy a többség mennyire brutálisan gyűlöli és elnyomja a kisebbségeket.

Nem értem, hogy Magyarországon a pártok – balról is és jobbról is – miért csak kisebbségvédelemre szakosodnak, és nem a többség nézőpontjából kívánják megfogalmazni az álláspontjukat. Az sem világos, hogy egy demokráciában hogyan törekszik a többségi támogatás megszerzésére egy párt, amely a többséget figyelmen kívül hagyva, és minduntalan kritizálva konokul képvisel kisebbségi álláspontot. Az SZDSZ is így járt, a húsz százalékot is meghaladó egykori támogatottsági szintről sikerült leesniük 2,16 százalékra.

A kettős állampolgárságról szóló népszavazás esetében – 2004 végén – nem működött a kisebbségvédelem.

Pontosan ez az, amiben egy egészséges baloldal kibontakozásának lehetőségét látom. Azt gondolom, hogy az MSZP Társadalompolitikai Tagozta (TPT) akkor nagyon helyes álláspontot vett fel. Ők ti. a népszavazás előtt nyíltan szembehelyezkedtek Gyurcsány taktikai megfontolásaival, s világosan megmondták, hogy igennel kell szavazni. Nem azért, mert a jobboldallal, vagy Orbán Viktorral azonosultak, hanem azért, mert az igenlés egybeesik a magyar nemzet elemi érdeivel. Elkülönült véleményük komoly hatást váltott ki. A sajtó elkezdetett foglalkozni a szocialisták belső ellenzéki, azaz a nemzeti értékvilágú tagozattal. S az sem véletlen, hogy a polgári oldalhoz kapcsolható Professzorok Batthyány Körével egyenlő felekként, tisztességes eszmecserét tudtak folytatni.

A TPT azóta is pontosan megfogalmazza a társadalmi esélyegyenlőség megteremtését, problémák feltárását, valamint az adósságválság és a gazdasági válság kezelésére is megpróbálnak választ adni. Ezek a gondok húsz éve tabuk. S nemcsak megoldatlan kérdések, de egyre súlyosabbak. Különösen az eladósodottság. Szerintem pedig a legsúlyosabb a demográfiai válság.

Van olyan ember, aki sikeres alternatívát tudna nyújtani a baloldalon?

Nem látok, s nincs is arra politikai lehetőség, hogy ilyen emberek kibontakozhassanak. Azért megjegyzem, hogy 1956. október 22-én este sem biztos, hogy a többség tudta, hogy a kibontakozást ki fogja vezetni és irányítani.

Vagyis úgy gondolja, hogy egyszer csak előbukkanhat valaki.

Ezt a társadalmi, politikai folyamatok fogják eredményezni. A hajnal meghozza a kakasszót. Persze nem ártana, hogy a szóban forgó irányzatok is beférjenek a nyilvánosságba. Továbbá az is lényeges, hogy szervezetileg viszonylag önállóan jelenjenek meg. A szervezeti önállótlanság ráadásul leginkább a baloldalra jellemző. Orbánék néha tettek kísérletet bizonyos oldalegység megteremtésére, de a jobboldal végül is mindig többrétegű volt. A baloldali látszategység azonban nagyon is létező. Az MSZP törekvése mindig is erre irányult. Most is azt látjuk, a hajó süllyed, mégis a végsőkig összetartanak. Közben meg nézi az ember azokat a szánalmas kísérleteket, amelyeket Lendvai Ildikó produkál, álvitákat szimulálva fiatalok és idősek között. Bizarr, hogy a generációk között semmiféle programbéli különbség nincs. Az MSZP-n belüli platformok – s ezért emelkedett ki e masszából a TPT –, mind elfogadták Gyurcsány politikáját, ezzel a tönk szélére sodorva saját magukat.

Az interjú második részét ezen a linken olvashatják.