A Saddam-rezsim volt védelmi minisztere 4000 kurd falu elgázosításáért és többtucat shíta muszlim legyilkolásáért felel. Al-Majid-ot 2003-ban a bevonuló amerikai erők tartóztatták le.

A Szaddam jobb kezének számító szörnyeteget először 2007 júniusában ítélték halálra a ’88-as anfali népirtásért. A tavaly decemberben megszülető második határozat értelmében, Ali bitófáját fogja rogyasztani annak a 100.000 embernek a halála is, akik az öbölháborús vereség után fel mertek lázadni Szaddam ellen. A harmadik hurok most hétfőn került al-Majid nyakába a ’99-es bagdadi mészárlásért, ahol a forradalmi kormány döntéshozó bizottságának tagjaként több tucat shíta muszlim legyilkolása mellett döntött.

Az utolsó tárgyalás során halálra ítélték a volt iraki titkosszolgálat vezetőjét, és egy másik magas rangú politikai vezetőt a Baath-ból (arab szocialista párt). Az AP értesülései szerint négy további vádlott életfogytiglani börtönbüntetéssel úszta meg.

Az ’Anfal-művelet’

Az al-Anfal a Korán nyolcadik szúrája (fejezete), ami a muszlim hit 319 követőjének azt a diadalát tárgyalja, melyet a csaknem háromszoros túlerőben lévő pogány hordákon vettek a 642-es Badr-i csatában. Maga a szó, az irodalmi arabban hadizsákmányt jelent, al-Majid ezzel a fogalommal jelölte ’86-os kampányát, melynek értelmében a - csak szamárcsikóknak nevezett - forradalmi hordák szabadon zsákmányolhattak fegyvereket, háziállatokat, pénzt és nőket a kurd népességtől.

Az al-Anfal az iraki kurd települések három évig tartó szisztematikus pusztítását jelentette, amely kitelepítésekkel, koncentrációs táborokkal, kivégző osztagokkal és vegyi bombákkal valósult meg. A tömegpusztító fegyvereket először ’87 tavaszán vetették be, ekkor kapta al-Majid a becenevét is. Néhány hónapon belül a sűrűn lakott északi területek szinte teljesen elnéptelenedtek, a 3.5 milliós kurd lakosságnak csaknem 1/3-át kitelepítették. Az Amnesty International adatai szerint 17.000 polgári személy eltűnt, másik 100-150.000 holtest jelöletlen tömegsírba került.



Döbbenetes annak a 7 kurdnak a vallomása, akik egyenesen a tömegsírok széléről menekültek el épségben, az egyikük egy 12 éves kisfiú. Az ő beszámolóik alapján tudjuk, hogy az otthonaikból elhurcolt tömegeket „speciális menekülttáborokban” helyezték el, ahol a holokauszt klasszikus módszereit követve szabadultak meg tőlük. Azok, akik nem itt végezték, a kőolajlelőhelyekben gazdag déli tartományokba lettek telepítve, olyan nyomorúságos kis bádogfalvakba, amelyeknél talán még a tábor is jobb.

Az iraki kormányellenes intifáda

Az öbölháború közvetlen következményeként 1991 március 1-én kormányellenes lázadás tört ki Irak északi területein. A Perzsa-öbölben szolgáló demoralizált iraki csapatokat a shíta vezetés fegyveres csoportokba szervezte, melyek példájára rövidesen a kurd tömegek is fegyvert ragadtak. Az öbölháborús fegyvernyugvást követő első napon, egy bátor T-72-es tankpilóta lyukat ütött az egyik házfalon terpeszkedő Szaddam portréba, majd a dezertáló katonák felvették a harcot a diktátor biztonsági erőivel szemben.

Miután elfoglalták a najaf-i mecsetet, a Baath kormánypártiak eszeveszett menekülésbe kezdtek. A felkeléshez majdnem minden shíta település csatlakozott, mielőtt elérte volna Sadr  városát. Nem sokkal később a konfliktus szabályos polgárháborúvá eszkalálódott az arab-kurd népesség között. Miután Szaddam leverte a forradalmat al-Majid újra lapátot fogatott, és a frissen kiásott majdnem 200 tömegsírt 60-100.000 holttesttel tömette tele.



Mohammed Sadeq al-Sadr halála

1999-ben a legfelsőbb shíta vezetőt – a feltételezések szerint – iraki kormányerők gyilkolták meg fiával együtt, amint keresztül hajtottak Najaf városán. A merényletet követően újra shíta harag árasztotta el az ország északi régióit. Al-Majid a forradalmi kormány döntéshozó bizottságának tagjaként a katonai erő bevetését szorgalmazta, a tüntetések vad mészárlásba torkollottak.

Az ítélet

A sokat szenvedett iraki nép rettegett ellenségétől búcsúzik. Ali Hassan al-Majid halála az egyik utolsó pillanata a rémálmokkal terhes éjszakának, az ébredés 2010 tájékára tehető. Amint az utolsó amerikai bakancsok is elhagyják a véráztatta földeket, a bagdadi demokráciának jó esélye van, hogy életképességével bizonyítsa be: egyszer és mindenkorra leszámolt a múlttal.