2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Elbliccelte a behajtási díjat a polgármester

Elbliccelte a londoni belvárosra saját hivatala által kirótt autós behajtási díjat a londoni polgármester, akinek ezért büntetést kellett fizetnie. Boris Johnson még decemberben, a zsidó hanuka alkalmából rendezett gyertyagyújtási ceremóniára igyekezett s
2009. január 9. péntek 20:00 - Hírextra
Vétkét egy rádiós betelefonálós műsorban vallotta meg, felfedve, hogy megkapta - és már be is fizette - az ilyenkor szokásos 60 fontos (17 ezer forintos) bírságot.

A fizetős rendszert a tavaly tavasszal megválasztott konzervatív polgármester elődje, a munkáspárti Ken Livingstone honosította meg hat éve, a zsúfoltság és a légszennyezés csökkentésének jegyében.

A jelenleg napi 8 fontos díjat minden négy- vagy több kerekű, belső égésű motorral hajtott, nem tömegközlekedési vagy egyéb közszolgálati jármű vezetőjének meg kell fizetnie, ha hétköznap reggel hét és este hat óra között kocsijával átlépi a kijelölt zóna határát. A fizetési kötelezettség nem vonatkozik az elektromos és hibrid üzemű magánautókra, valamint a motorkerékpárokra.

A nem túl népszerű rendszer felszámolását Johnson sem ígérte meg tavalyi választási kampányában, de megválasztása óta bejelentette, hogy a fizetős övezetet visszacsökkenti eredeti méretére. A díjasított zónát ugyanis Livingstone - a londoniak heves tiltakozását, sőt a szakértői ellenjavallatokat is figyelmen kívül hagyva - két éve az eredeti 20 négyzetkilométeres legbelső térségről a kétszeresére terjesztette ki.

Johnson azt is megígérte, hogy az elmulasztott díjfizetést egy hónapig bírság nélkül pótolni lehet - jelenleg az adott nap végéig kell fizetni, különben jön a büntetés -, és a rádióműsorban őszintén bevallotta: ezt az ígéretét eddig elfelejtette végrehajtani, vagyis saját feledékenységének áldozatául esett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását