2020. december 4. - Borbála, Barbara

Erősödnek a magyar nyilasok

Kis nyilakat dobálnak egy kis fatáblába. Tripla húsz meg száznyolcvan. Őrület. Neve is van, dartsnak hívják. Lám, még világbajnokságot is rendeznek belőle, nem is egyet, ráadásul magyar résztvevővel! Bezzeg Nándor nagy kalandja az Alexandra palotában R
2009. január 5. hétfő 17:59 - Gedei Szilárd
Szóval darts. Egyesek szemében még mindig csak egy a kocsmasportok közül, mások szemében pedig nem is sport. Akadnak azonban, akik komoly fontszázezreket keresnek egyetlen versenyen, ők komolyan veszik, mi több életmódjukként tekintenek ezekre a kis nyilakra. (A darts történetére, illetve szabályaira most nem térnénk ki, megtettük ezt már néhány korábbi cikkünkben.) Profi dartsos azonban nem lesz mindenkiből, még ha éjt nappallá téve gyakorol is. Phil Taylor, Raymond van Barneveld és a többi nagy neve már legendának számít szerte a világon, de azért nem árt leszögezni: a kerek parafatábla őrülete a briteknél a legintenzívebb.

Ezért is nagy dolog az, amit Bezzeg Nándor, a székesfehérvári Gilda Darts Club játékosa véghezvitt: még karácsony előtt szerepelhetett a sportág hivatalos világbajnokságán, Londonban. Ott ugyan már az első fordulóban kikapott a holland van der Voorttól, ráadásul simán 3-0-val. Az így is újdonsült sztár meg is osztotta aranyat érő tapasztalatait a Hírextrával: interjúnkban kitért a kezdetekre és a magyar darts hátterére is.

’97-ben kezdtem el játszani, akkor már Magyarországon kiterjedt dartsélet volt. A Magyar Darts Szövetség toborozta az új versenyzőket, és csakhamar elindultam első hivatalos amatőr bajnokságomon is.

Azóta persze már a profi státuszba emelkedett.

Nem szeretem ezt a kifejezést, mert lényegében nem a dartsból élek. Persze esély van rá, hogy esetleg a későbbiekben én, vagy bárki más Magyarországon meg tudjon élni a versenyzésből, de jelenleg senki nincs hazánkban, aki ebben az értelemben profi lenne.

Mégis a profik világbajnokságán indulhatott nemrég Londonban. Mit jelent ez egy magyar "nyílharcosnak"?

The Power, a legnagyobb
Phil Taylor tizennegyedik (!) világbajnoki címét húzta be a vasárnap, január 4-én véget ért PDC világbajnokságon. A döntőben az előző nap még az elődöntőben kilencnyilas teljesítménnyel (kiugró, és egyben ritka teljesítmény is a dartsban, lényegében a lehető legtökéletesebben kivitelezett kör) is kirukkoló holland Raymond von Barneveldet mosta le 7-1-el.
Ezen a londoni Alexandra Palace-ban rendezett világbajnokságon, az  első körben szerepelhetett Bezzeg Nándor is. A végső győztes Phil Taylor egyébként az "idény" során már nagyjából fél millió fontot dobált össze. Ahhoz képest, hogy egy profi tábla harmincezer forintért már kapható és hogy a nyilak sem kerülnek többe húszezer forintnál megállapíthatjuk: van egy kis haszna a The Power-nek becézett zseninek.
Persze alig akad ember, aki szerint nem érdemelné meg...
Természetesen ez a karrierem csúcsa, hiszen oda bekerülni nagyon nehéz, csak a világ hatvannégy legjobb játékosának adatik meg minden évben. Vagyis annál kicsivel többnek, mert két szervezet létezik a világon, s mind a kettő megrendezi a saját világbajnokságát. A PDC-nél (Professional Darts Corporation) és a BDO-nál (British Darts Organisation) is próbálkoztam, s az előbbibe sikerült kvalifikálnom magamat.

Az egyszeri ember nyilván elképzelni sem tudja, milyen sok munka van az eredmény mögött.

Attól függ, hogy éppen milyen versenyre készülök. Amikor elkezdtem játszani nem volt ritka a napi négy órás edzés sem, de manapság már a versenyprogramtól függ, hogy mennyit szánok gyakorlásra. Többé-kevésbé a legnagyobbak is így csinálják.

Ha már a legnagyobbak szóba kerültek: kit tart a darts non plus ultrájának? Van esetleg példaképe?

Példaképem nincsen, de természetesen a legnagyobb játékosnak én is Phil Taylort tartom. Neki egészen biztosan kivételes képességei vannak ehhez a játékhoz, de persze temérdek munka is áll a sikerei mögött. Ez jött ki most is, amikor vasárnap a tizennegyedik világbajnoki címét szerezte meg az Alexandra palotában.



Ahol mint mindig, most is más sportághoz nem hasonlítható hangulat fogadta a vébé két hete alatt a játékosokat. Volt ideje és lehetősége élvezni?

Az elmúlt tíz év világbajnokai (PDC)
2000 Phil Taylor (angol)
2001 Phil Taylor
2002 Phil Taylor
2003 John Part (kanadai)
2004 Phil Taylor
2005 Phil Taylor
2006 Phil Taylor
2007 Raymond van Barneveld (holland)
2008 John Part
2009 Phil Taylor
Ezt az egészet úgy kell elképzelni, hogy Angliában, mint a sportág őshazájában mindig értő és érdeklődő közönség gyűlik össze, tehát szinte mindig fantasztikus a hangulat. Úgy reagálnak le minden dobást, ahogyan azt kell: ismerik a hibákat, és ez le is jön. Fantasztikus a hangulat, de ezzel együtt vagy pont ezért nehéz feladat ott játszani. A televízió képernyőjéről a vébén uralkodó hangulat fele sem jön le.

A hazai helyzet is ilyen fantasztikus?

Tudni kell, hogy a magyar dartsjátékosok klubokba tömörülnek. 58 ilyen egyesület van jelenleg Magyarországon, az ország minden területén Debrecentől Sopronig. Ezek persze tagjai a szövetségnek, ahol már a válogatottakat is kijelölik.

Ha komolyan gondolják a magyar darts fejlesztését minden bizonnyal az utánpótlásra is nagy hangsúlyt fektetnek.

Az elmúlt tíz év világbajnokai (BDO)
1999 Raymond van Barneveld (holland)
2000 Ted Hankey (angol)
2001 John Walton (angol)
2002 Tony David (ausztrál)
2003 Raymond van Barneveld
2004 Andy Fordham (angol)
2005 Raymond van Barneveld
2006 Jelle Klaasen (holland)
2007 Martin Adams (angol)
2008 Mark Webster (walesi)
2009 még tart a világbajnokság
Már Budapesten és Székesfehérváron is van utánpótlás nevelés, egyre több gyerek érdeklődik már az iskolákban is a játék iránt. Kezdik megismerni az emberek a dartsot, egyre kevesebbet hallom azt, hogy ez a játék egy kocsmasport. Kezdik elfogadni az emberek, ez a helyes megfogalmazás.

Ha egy kissrác talán pont az ön sikerei miatt dönt úgy, hogy elkezd a játékkal foglalkozni mit tanácsolna neki, hogyan kezdjen neki?

Mindenképpen menjen el egy klubba, mert csak ott kaphatja meg a megfelelő alapokat. Muszáj elsajátítani azokat az alap instrukciókat, melyekre építhet a továbbiakban. Ha pedig megkapja az alapokat kihozhatja magából a maximumot. Ez pedig már csak személyiségfüggő, nincsenek határok.

Jöhet akár a világbajnoki cím? Abból azért már meg lehet élni…

Igen, én például amondó vagyok, hogy jelenleg az a pénz, amit keresek ezzel remek kis keresetkiegészítésnek felel meg. Az utazás, a versenyekre való felkészülés is komoly összegeket emészt föl, szerencsére azonban egyre több a szponzor a dartsban is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását