2024. március 29. - Auguszta

Boba, szemét, demonstráció

Bobaiak 70-80 fős csoportja demonstrált hétfőn Szombathely főterén, mert túlzottnak érzik azt a bírságot, amit a Vas megyei község önkormányzatára a hulladékgazdálkodás szabályainak megsértése miatt kiróttak.
2008. november 24. hétfő 19:21 - Hírextra
Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség több mint negyvenmillió forintos bírsággal sújtotta jogerősen Boba község önkormányzatát. Az összeget a 800 lakosú településen élők túlzottnak érzik, ezért a közigazgatási határozat megváltoztatását követelték.

A demonstrálók nemzeti színű zászlókkal, a község címeres lobogóival, és "Boba is európai község", illetve "Adj esélyt" feliratú transzparensekkel vonultak a szombathelyi városháza előtti térre.

Szabó Ferenc, Boba polgármestere az MTI-nek a helyszínen elmondta: petíciójukat eljuttatták Kovács Ferenchez, a Vas Megyei Közgyűlés elnökéhez, a Fidesz országgyűlési képviselőjéhez, kérve, hogy interpelláljon érdekükben a parlamentben. Úgy vélik, hogy kilátástalan helyzetükön csak a jogszabályok megváltoztatásával, illetve olyan mértékű költségvetési támogatással lehetne segíteni, amelyből Boba megoldhatná szennyvízkezelési problémáit.

A polgármester hozzátette, hogy a község önhibáján kívül nem tudta eddig elvégezni a csatornázást, a szennyvízkezelés korszerűsítését. Nem volt ugyanis olyan pályázat, amelyen indulhattak volna, és önerő sem állt a rendelkezésükre. A Bobán keletkező szennyvíznek még ma is csak kevesebb mint tíz százalékát gyűjtik össze, "szippantják", a többit a háztartások a "kertek végében" engedik el, veszélyeztetve ezzel az ásott kutak vízbázisát.

A hatvanas évek közepétől a szippantott szennyvizet az önkormányzat engedélyével a község melletti tóba engedte egy vállalkozó. Ezt kifogásolta és bírságolta egy állampolgári feljelentés alapján indított eljárás keretében a környezetvédelmi hatóság, amely a vállalkozót az MTI értesülése szerint az önkormányzatnál is nagyobb összegű bírsággal sújtotta.

Szabó Ferenc szerint aránytalan, hogy míg a 1,7 millió lakosú Budapestre hasonló szennyezés miatt 450 millió forintos bírságot szabtak ki, addig a 800 lakosú Bobának 40,1 millió forintot kellene kifizetnie. Ha ez a kifizetés megtörténik, az önkormányzat csődbe megy.

A polgármester szólt arról is, hogy bíróságon támadták meg a főfelügyelőség határozatát; felülvizsgálati kérelmüket első fokon elutasították, másodfokon pedig éppen hétfőn tárgyalták a Vas Megyei Bíróságon.

A bírósági tárgyaláson a felek elmondásából kiderült: a vállalkozóval az önkormányzat csak szóban kötött szerződést, amely csak arra szólt, hogy a helyi - időközben illegálisnak minősített - lerakóhoz szállítsa a szennyvizet. A település hulladékgazdálkodási programjában viszont úgy tüntették fel, mintha a celldömölki szennyvíztisztítóba szállítaná el a szennyvizet. Így a hatóság, amely szignálta a programot - az alperes állítása szerint - csak a feljelentésből értesült a jogszabályt sértő gyakorlatról. A celldömölki szennyvíztelep viszont nem képes fogadni a község szennyvizét, mint ahogy állítólag a több környékbeli szennyvízkezelő szolgáltató sem.

Bírói kérdésre elhangzott: jelenleg egy távolabbi szennyvíztelepre szállítja el egy másik vállalkozó a szennyvizet, csakhogy ez a lakosságra olyan anyagi terhet ró, amit a faluban élők többsége képtelen kifizetni.A bíróság meghallgatta a peres felek érvelését, majd a tárgyalást a jövő év februárjára halasztotta. Addig eldönti azt is, szükség van-e az ügyben igazságügyi környezetvédelmi szakértő kirendelésére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását