2024. május 11. - Ferenc

Negyedszázada halt meg Ranódy László

Huszonöt éve, 1983. október 14-én halt meg Ranódy László Kossuth-díjas filmrendező, érdemes és kiváló művész.
2008. október 12. vasárnap 11:23 - Hírextra
1919. szeptember 14-én született Zomborban. A Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatójaként már a Független Színpadon segédrendező és díszlettervező volt, diplomamunkáját 1942-ben Közigazgatás és a filmjog címmel írta.

Szőts Istvánnal és Máriássy Félixszel került a Hunnia Filmgyárba gyakornoknak, 1943-ban Szőts-csel forgatókönyvet írtak Móra Ferenc Ének a búzamezőkról című könyvéből, de ezt az Országos Nemzeti Filmbizottság elutasította.

1945 után a Nemzeti Parasztpárt Sarló Filmvállalatát vezette, majd a Nemzeti Filmgyártó Vállalat ügyvezetője lett. 1948-tól a filmgyár rendezőjeként dolgozott, s a Színház és Filmművészeti Főiskolán tanított. 1965-66-ban a filmgyár filmszínészképző stúdióját igazgatta, 1963 és 1980 között a filmművészek és filmalkalmazottak szakszervezetének elnöki tisztét is betöltötte.

Neve társrendezőként szerepelt a Lúdas Matyi és a Föltámadott a tenger című filmekben, első önálló munkáját 1950-ben Csillagosok címmel kezdte forgatni, de politikai okokból nem fejezhette be.

Végül 1954-ben a Hintónjáró szerelem című sikeres vígjátékkal debütált, majd két év múlva megvalósíthatta régóta dédelgetett tervét és filmre vitte Darvas József Szakadék című regényét. Határozott rendezői egyéniségének jellemzői - a friss valóságlátás, a humánus szellem, az emberközeliség, a szereplőkkel való mély együttérzés, a drámai hangvétel, a lírai stílus - a háború utáni megújuló magyar filmművészet fontos jegyeivé váltak.

Ranódy egy, az olasz neorealizmus hatását tükröző, társadalmi körképet festő nagyvárosi történet (A tettes ismeretlen, 1957) és egy költői hangvételű szerelmi történet (Akiket a pacsirta elkísér, 1959) után a Nyugat szerzőinek műveit álmodta filmre.

1960-ban Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényét dolgozta fel, majd következett a Kosztolányi Dezső nyomán forgatott, Cannes-ban kitüntetett Pacsirta (1963) és az Aranysárkány (1966), a Babits Mihály önéletrajzi ihletésű műve alapján készült Hatholdas rózsakert. A Móricz nyomán készült Árvácska (1976) témája az emberi kiszolgáltatottság és humanizmus, a megalázottak és nincstelenek védelme, a film három fesztiválon is díjat kapott.

A főszereplő Czinkóczi Zsuzsát a rendező, aki felnőttként is jól értett a gyermekek nyelvén, hétezer gyerek közül választotta ki, s ő fedezte fel - többek között - Moór Mariannát és Nagy Annát.

Ranódy szívesen fordult klasszikus szerzőkhöz, filmes eszközökkel teremtette meg a regények, novellák hangulatát. Művészetének jellemzője a nyugalom és a csend harmóniája, a kiegyensúlyozottság. Egész életében Kosztolányi lelki társának tartotta magát, 1980-ban A kulcs, Fürdés, és Kínai kancsó című korábbi tévéfilmjeit Színes tintákról álmodom címmel fűzte össze mozifilmmé.

Utolsó tervét, Zilahy Lajos Csöndes élet című művének filmre vitelét már nem valósíthatta meg, 1983. október 14-én Budapesten meghalt. Huszonhárom kész és félkész forgatókönyv maradt utána, köztük egy-egy terve Széchenyiről, illetve a két Bolyairól.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását