2024. október 14. - Helén

Platini és a vécépapír

Néhány hónapja mondta azt Platini, hogy szerinte meg kéne emelni az Európa-bajnokságon részt vevő csapatok számát. Ma pedig ezt már meg is tette az UEFA: 2016-tól már huszonnégy válogatott vehet majd részt a kontinenstornán. Lett is rögtön nagy vigadalom
2008. szeptember 26. péntek 16:09 - Gedei Szilárd
Pedig a felemelt létszám, a bűvös huszonnégyes már azt jelenti, hogy az öreg kontinens majd’ fele kijut a tornára, azaz mindössze a mezőny első ötven százalékában kell végezni a selejtezők során, és máris készülhet a csapat az EURO-2016-ra. A nagy Michelünk, az UEFA vezér ki is nyilatkozta már néhányszor, hogy neki a kis csapatok is fontosak (a Bajnokok Ligája rendszerét is bántani akarta a volt francia aranylabdás, de azt most még nem engedték neki). A döntés hátterében viszont inkább az üzlet áll, az a politika, hogy minél nagyobb piaca legyen egy-egy eseménynek – ezzel pedig könnyű híveket szerezni. A létszámemelés tehát mindenkinek jó, de a legjobb azoknak, akik ki is jutnak majd a seregszemlére.

Mindenkinek jó, de a legjobb nem nekünk

Jó a nagycsapatoknak (mondják, hogy nem is annyira, de hát egy meccsel többet kibírnak a legjobbak is), mert nem kell félniük a kvalifikáció blamájától, a huszonnégy csapatba ugyanis még egy bűn rossz Anglia is be fog férni majd. Meg Dánia, meg Skócia, meg azok a válogatottak, amelyek az elmúlt tornákról éppen csak, hogy lemaradtak.

Persze jó a kis válogatottaknak is, mert az a szemernyi kis esélyük a szereplésre másfél szemernyire növekszik – ezzel mintegy plusz motivációt adva az elfeledett válogatottaknak. Ha ugyanis megnézzük, hogy a nyári svájci-osztrák EURO-összeröffenésre mely csapatok szereztek volna belépőt, abban az az esetben, ha kéttucatnyian kvalifikálhatták volna magukat, érdekes nevekre bukkanunk.

Bizony a szerbek kijutottak volna, igaz, nem annyira simán, de ott lettek volna a huszonnégyes mezőnyben. Meg persze a szinte komplett Brit Birodalom: Anglia, Észak-Írország és Skócia is tagja lett volna a felduzzasztott kompániának. Nem beszélve a minket is csúnyán elkalapáló norvégokról – nem semmi névsor. Az UEFA 53 tagállama közül tehát 24 ott lehetne, ami tényleg azt jelentené: csak azok a csapatok maradnának le, akik egyébként sem odavalók.

Plusz nyolc nyitott piac

Pont ebből kifolyólag mások egyértelműen a mezőny felhígításról beszélnek, ők úgymond a platiniellenesek, ami még önmagában nem baj. Azt vallják: nem biztos, hogy a világfutball alakításának a legjobb módja, ha kiscsapatokkal töltik fel az amúgy is lyukacsos . Persze nekik sem lehet figyelmen kívül hagyni a fontos szempontot, ami persze a pénz. S hogy miként lesz pénz a plusz nyolc csapatból?

Először is a több csoportmeccset lehet rendezni, ami ugye több nézőt is jelent, s nem csak a stadionokban. Az egész médiaipar jól jár majd, nem is beszélve a különféle marketingszempontokról (az más kérdés, hogy mennyire vonzza a nézőket mondjuk egy plusz Litvánia-Fehéroroszország meccs, amellett persze, hogy a két ország szurkolót biztosan). Az sem baj, ha egy kicsivel tovább tart az egész banzáj, főleg a rendezőnek. De a legnagyobb üzlet mégiscsak az, hogy 2016-tól immár huszonnégy nemzet polgárai nézik majd szájtátva a meccseket a televízióban.

Luxusvécépapír

Én azonban azt mondom, ne legyenek illúzióink ezzel az egész feltöltéssel kapcsolatban. Persze lesznek olyanok, akik majd fröcsögnek egy jóízűt arról, hogy nekünk, magyaroknak most aztán mennyire jó ez a döntés (körülbelül ugyanannyi jelentősége van, mint az UEFA Kupa megreformálásának, aminek semmi köze az igazi reformokhoz). Akkor sem venném biztosra, hogy ott leszünk 2016-ban az Európa-bajnokságra, ha harminckettőre emelnék a létszámot. Meg amúgy is, egy ilyen felduzzasztott rendszerű tornán már közel sem akkora presztízs részt venni, mint egy szűk körben megrendezett, bensőséges összegyűlésen. Nyerni persze ezután is nagy fegyvertény lesz, de a szimpla kvalifikáció értéke már nem lesz az igazi. Magyarul tehát önmagában az Európa-bajoki részvétel ezek után annyit sem fog érni, mint a vécépapír. Annyi üzenete azonban lesz, hogy amelyik csapat nem jut ki, rögtön le is kerül Európa futballtérképéről. Tegyük hozzá teljes joggal. S tegyük hozzá: mi amúgy sem vagyunk már rajta.

Mi már a vécépapírt is aranyozott pamutkendőnek éreznénk, csak jusson hozzá a popsink.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását