2024. április 19. - Emma

Bioétel- és borfesztivál

Bio- és borfesztiválra invitálta a Hajdúszoboszlói Vendéglátósok Egyesülete a helyi tagság mellett az ország borászait, no meg a vendégeket szeptember második hetének végén. A Harangház előtti téren felállított standokon és szomszédságukban a kulináris él
2008. szeptember 19. péntek 08:34 - Hírextra
A biocsaták főszereplői a főszakácsok voltak, akik nyilvánosság előtt mérhették össze tudásukat. A versenyzőknek előre összeállított nyersanyagcsomagból egy óra alatt kellett elkészíteniük egy különleges ételt, melyet a szakmai zsűri értékelt. A reformételekre számítókat kiábrándíthatta, hogy a fesztiválon zömmel hagyományos magyaros menüket kóstolhattak meg a vendégek, melyek bio eredetét a Biokontroll Hungária Kht. folyamatosan ellenőrizte. Mangalica szalonnából készült a slambuc, szürkemarhából és rackajuhból főzték a pörkölteket, teljes kiőrlésű búzából sütöttek szilvalekváros palacsintát.

- Kakukkfűvel és kecskesajttal grillezett sertésjavát készített szállodánk séfje a hagyományos húsleves mellett. Tegnap roston sült harcsát kóstolhattak a vendégeink gombamártással és sztrapacskával - ismertette a "Hagyományőrző konyha" kategóriában győztes harapnivalókat készítő csapat, a Hortus Naturae Hotels szállodalánc értékesítési igazgatója, Szabó Anikó.
A kategóriában második díjat nyert hajdúszoboszlói Barátság Gyógy-és Wellness Szálloda konyhafőnökétől, Szabó Csabától megtudtuk, hogy a régi hagyományokat egy kicsit felújítva szolgálják ki a vendégeket.

- Így megmarad az ételek régi jellege, de újítunk is rajtuk. Évente többször veszünk részt fesztiválokon és hidegkonyhai versenyeken, mint például a nyári "lecsófesztivál". Az ezüstöt mindig elhozzuk. Az aranyhoz talán még jobban el kellene mélyedni abban a világban, amelyben nagymamáink főztek és azt valami újjal kiegészíteni - ismeri el a konyhafőnök. - Az ezüstöt a medvehagymás babgulyásunkkal érdemeltük ki. A levesbe dédanyáink reszelt tésztáját tettünk, amit egy kis medvehagymával bolondítottunk.

A fesztivál különdíját a hajdúszoboszlói Kemencés Csárda érdemelte ki, Pinczés Károly ügyvezető szerint a töltött pulykájuk aratott ekkora sikert.

- Az eddigi fesztiválokon főként pörkölteket készítettünk bio-nyersanyagokból. Idén újítani szerettünk volna, így egy olyan étellel hozakodtunk elő, amilyennel édesanyám karácsonykor kedveskedett nekünk. Különleges tölteléke volt: libamáj, tojás és biokenyér. Ezt fűszereztük és betöltöttük a már külön ízesített pulykába. Szép pirosra megsütöttük és így tálaltuk az ételt, ami nagyon ízlett a zsűrinek - magyarázza a műveleteket a csárda népszerű ügyvezető-igazgatója.
A felszolgálás körülményeit is értékelte a zsűri. "A legvirágosabb stand" címet a hajdúszoboszlói Hotel Négy Évszak hódította el.

- Fontosnak tartjuk a szép környezetet, ezért virágokkal, gyümölcsökkel díszítettük fel standunkat. A pult elé hordókat helyeztünk. Ezeket "dobtuk fel" növényekkel. Tettünk rájuk hagymát, burgonyát, búzát, napraforgót. A szőlő Tarcalból való, az alma Nyírbátorból, egy barátom küldött két ládával és azokat fűzögettük fel zsákvarrótűvel. A kukoricát a sógorom szedte a földjéről. Nem számoltam ezzel a versenykategóriával, csak a magunk örömére díszítettünk - szerénykedik Méhes János, a nyertes szálloda ügyvezetője.

Hogy mit tartanak egy ilyen jellegű fesztivál hasznának, azt a helyi gyógy- és wellness-szálló konyhafőnöke, Szabó Csaba így fogalmazta meg:

- Fontos, hogy minél többen egészségesen étkezzenek, hisz a bioról lehet tudni, hogy nem tartalmaz semmiféle mesterséges anyagot, vagyis nincs benne úgynevezett "E-betűs" összetevő. Ez így elég csúnyán hangzik, de most a táplálék-kiegészítők korát éljük, amelyekben nagyon sok a mesterséges adalék. A bionövény permetszermentes, a talajt évente többször is vizsgálják. Egy-egy vizsgálatnak viszont húzós az ára, ezért a biotermékek is drágák.
Pinczés Károly még ezt tette hozzá:

- Összehozza a szakmát! A hajdúszoboszlói vendéglátósok itt találkoznak. Szezon után vagyunk, a vendéglátásáról, a jövőről - esténként egy kis biobor mellett - mindig tudunk valami újat mondani egymásnak.

A fesztivál díszvendége ezúttal a borszakma elismert képviselője, Vincze Béla egri borász volt. Őt 2005-ben az év bortermelőjének választotta a szakma, s számos hazai és nemzetközi díjat is nyert már. A versenyzőket és termékeiket így jellemzi:

- Nagy fesztivál-és versenyjárók vagyunk, két-három hetente van egy-egy fellépésünk. Általában teljes kollekcióval vonulunk ki. Ilyenkor megkóstolhatják a borainkat, nem kell megvenni egy egész palackot. Kifejezetten a magas minőségű, viszonylag drága borokkal foglalkozunk, 99 százalékban vörössel. Azt valljuk, orvosi véleményekkel is alátámasztva: napi két deci bor - amely száz százalékban gyümölcslé, nem túl magas alkoholtartalommal - egészségére válik az embernek.

A borainknak három jó tulajdonságát lehet kiemelni: a savtartalmát, ami az emésztést segíti, a vörösbornak a csersav tartalmát, amelynek a koleszterinszint beállításnál van szerepe, és a színanyagát, ami nemcsak látványos, hanem antioxidáns hatású is. A fesztivál alkalmával a bioételek kiegészítőjeként fogyasztják borainkat. Mi is részben már bioborokat készítünk, 2008-tól vagyunk biotermelők. Természetes teákkal, zsályával, csalánnal permetezzük a szőlőt, mert magunk is valljuk: fűben-fában van az orvosság.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását