2024. március 29. - Auguszta

Kína szindróma

Na ennyi! Vége a nyár csúcseseményének. Most írhatnám azt, hogy az olimpia végeztével Peking és környéke kiürült, de tekintve Kína népességállományát inkább mondjuk úgy minden visszaállt a normál tömegnyüzsibe.
2008. augusztus 29. péntek 09:20 - Hírextra
Az a pár ezer sportoló aki „megszállta” őket, a népsűrűségi adatokat maximum egy láthatatlan törtszámmal emelte. Azt tudjuk róluk, hogy országuk és népük kultúrája több ezer éves hagyományokkal rendelkezik. De vajon mitől ilyen szaporák? Hogy lesz a semmiből hirtelen másfél milliárd ember? Pedig ott is voltak járványok, belső háborúk és válságok, jöttek-mentek hunok és mongolok, ismerik és ismerték a szexuális „óvintézkedéseket”, ráadásul nyomorból is jutott nekik gazdagon, mégis maximálisan kitöltik a rendelkezésre álló teret. Sőt! Még többet is. Hogy lehet ez? Miféle erotikus hormonok randalíroznak Kína levegőjében, hogy az emberek állandóan mosolyognak és közben folyamatosan klónozódnak? Európai szemmel nézve egyikük olyan, mint a másik. Lehet, hogy az asszonyoknál a terhességi szakasz csak két-három hétig tart, de az is elképzelhető, hogy néha osztódnak. Vagy talán a terhesség náluk gondolati úton terjed így elég egyetlen kéjes pillantás egy termékeny hímtől és máris hatalmas pocakú lányok szaladgálnak szerte Pekingben. Ott minden lehetséges. Amit a kínai nép a szemünk elé varázsolt az elmúlt tizenhat napban, az minden képzeletet felül múlt.

Már a nyitóünnepségen hihetetlen embertömegeket mozgattak meg. Úgy rohangált ki-be több ezer ember a pekingi stadion „színpadán” és olyan precizitással mozogtak egyszerre, hogy csak úgy káprázott a szemünk a döbbenettől. Több mint negyven milliárd dollárt költöttek az olimpiai falu felépítésére, de ezt már megszokhattuk, hiszen az olimpia egyre többe és többe kerül. De ahogy terelgették az arctalanokat, azt nem lehet pénzel megvásárolni. Ilyen fajta fegyelmezettséget szerintem csak ázsiai ország képes produkálni. Persze a technikai trükkök is lenyűgözőre sikerültek, de tűzijátékot meg szárny nélkül repülő embereket már láttunk más olimpiai helyszínen is.

S lőn világosság! Ezzel az olimpiai csodával Kína egyértelműen megmutatta magát a világnak. A szocialista piacgazdasági modell hivatalosan bejelentkezett a világ vezető hatalmának pozíciójára. Ki a frász tudna a közeljövőben versenyre kelni egy szocialista államformába tömörülő, mégis kapitalista erényeket csillogtató másfélmilliárdos, örökké vigyorgó testtömeggel? Valószínűleg senki. Ide futnak, oda futnak, állandóan szaporodnak ( a szigorú születésszabályozás ellenére), megszökdösnek, a világ minden táján éttermeket meg mosodákat nyitogatnak, végül triádokba meg negyedekbe toborozzák magukat. Óriási! Nem kell nekik olaj, hosszú távú piacgazdasági modell vagy elképesztő méretű atom arzenál, amikor az egészet egy ridegtartással tenyésztett embergazdasággal meg lehet oldani. Szóval ez lenne a jövő? Úgy néz ki a világ leendő elsőszámú gazdasági nagyhatalma pozíció betöltéséhez nincs szükség a jóléti társadalom megvalósítására. Há minek az? Termelj olcsón és sokat, engedd be a Coca-colát, viselj Nike cipőt és fogd be a pofád! Ez a trükk, a jövő nagy trükkje! Hiába az elmúlt húsz év alatt majd négyszeresére duzzadó GDP, ami kb 8-11 %-kal nő évente, hiába a hatalmas deviza tartalék, azért arra semmiképp se fogadjunk nagy összegben, hogy a jövőben Pekingben az életszínvonal ugrás szerű emelkedése végett megalakul az első amerikai negyed. Ettől függetlenül a nagy bemutatkozás lenyűgözőre sikeredett. 100 érem ebből 51 arany. Kína lenyomta a világot.

És ebből mi magyarok is kivettük a részünket. Mármint ott voltunk a hivatalos megnyitásnál, bár sok vizet nem zavartunk, mert igen gyér számú színesfémet sikerült idén hazahoznunk. De sebaj Hölgyeim és Uraim, ne csüggedjünk! Majd Londonban talán több szerencsénk lesz. Ebbe biztos vagyok! A sikerek, amiket itt elértünk kétségkívül történelmiek voltak (lásd háromszoros olimpiai bajnok férfi vízilabda válogatott), az a pár centi, tus vagy pont, ami némelyeket elválasztott az éremtől, azt Londonban majd nekünk ítélik. Reméljük….
Forrás: xlsport.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását