2024. április 19. - Emma

Idén csend lesz Kübekházán

Pénzhiány miatt elmarad idén a Kübekházi Operettfalu július 26-ra tervezett tizedik, jubileumi gálaestje - tájékoztatta Molnár Róbert polgármester csütörtökön az MTI-t.
2008. július 10. csütörtök 18:49 - Hírextra
A Csongrád megyei község vezetője elmondta, azért kellett a rendszeresen több mint tízezer látogatót fogadó rendezvény lemondása mellett dönteniük, mert a nyári zenei fesztiválokra kiírt pályázatról, amelyet még márciusban nyújtott be a település, az Önkormányzati Minisztérium nem döntött, illetve a fesztivál egyik hagyományos támogatója, az ORTT eddig nem tárgyalta egyedi kérelmüket.

Az Operettfalu rendezvényét tavaly az Európai Unió is támogatta, idén azonban nem volt olyan kiírás, melyre pályázhattak volna - tette hozzá.

A másfél ezres határ menti település főterén július utolsó hétvégéjén az ország minden szegletéből és külföldről érkezett vendégek együtt ünnepelték a magyar operettet az elmúlt években, s a tavalyi rendezvény több mint hatezer vendégéjszakát generált.

 Az idei fesztiválra már több száz hazai és külföldi busz regisztrált előzetesen, a szervezők kapcsolatban voltak a magyar mellett német utazási irodákkal is - közölte Molnár Róbert.

A kistelepülés azonban saját büdzséjéből nem tudja előteremteni a fesztivál megrendezéséhez szükséges teljes összeget, mintegy tízmillió forintot, az önkormányzat nem várhatott tovább, kénytelen volt a rendezvényt lemondani - fogalmazott a polgármester.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását