2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Utolsó mentsvár a hit?

Vallás. Mire is jó a vallás, miért akar az emberek többsége mindenáron hinni valamiben? Talán egyfajta menekülés. Vallás már az ősidők óta létezik. Az emberek akkoriban nem rendelkeztek túl széles körű ismeretekkel, így amire nem tudták a választ, ráfogtá
2008. július 6. vasárnap 17:59 - Zelenij Linda
És ami a legkézenfekvőbb volt, az a felsőbb erő. Innentől kezdve minden jó és rossz dologért, őket hibáztatták, vagy dicsőítették. Azóta sok változáson ment át, az hogy miben hiszünk. Megalkottuk Isten és az Ördögöt, akik elvileg létre hoztak minket, majd hagytak elbukni, hogy végül a Föld nevű bolygón kössünk ki. És az emberiség, mint jó alattvalók, azóta is ragaszkodnak hozzájuk. Bár ezért nem lehet senkit elítélni, hiszen nem fenékig tejfel az élet. Időnként látni különféle hittérítőket. Például elég sok mormon mászkál az utcákon, és igencsak békésnek és kiegyensúlyozottnak tűnnek. Ilyenkor irigylem őket, hogy van egy eszme, amire ráépítik az életüket, boldogok és nem is vágynak többre.

Egy budapesti bevásárló központ tetején nemrég a keresztény szemléletű emberek számára rendeztek egy nagyszabású, több napos Soul és Gospel fesztivált.

Mi is pontosan a gospel?

A gospel szó tulajdonképpen evangéliumot, jó hírt, vagy örömhírt jelent. Az evangéliumok és az amerikai vallásos énekek alapján íródott dalok, amikben az afroamerikaik fejezték ki a szabadságvágyukat és boldogságukat. Ezek egyfajta imádságok, csak éppen élénk ritmusokkal megtűzdelve.

A dalok tehát tartalmazzák az ó-és újszövetség sorait. A dalokat egy szólista és egy kórus adja elő, taps, dobbantások és hangszerek kíséretében. Mindez pedig igen intenzív élménnyel szolgál a közönségnek is. Pont úgy, mint Woppi Goldbergék az Apácashow-ban. Így mára a gospel éppen annyira világi, mint amennyire egyházi műfaj.


Milyen a soul zene?

A soul zene története szorosan összefonódik az R&B és a gospel fejlődésével. Amerikából indult el az 1950-es években. A szó maga a lélek kifejezésre utal, azaz lélekből vagy inkább szívből jövő zene. Nagy úttörője volt például Ray Charles. Igazán nagy térhódítása e műfajnak a 60-as években jött el. Döntően inkább fekete zene volt, de sok fehér előadóművész is próbálkozott e stílussal például Righteorus Brothers és Michael McDonald. A 70-es években Marvin Gaye arra használta fel e zenét, hogy szociális tartalmú üzeneteit tudassa a világgal. Később a műfajt megpróbálták táncolhatóbb ritmusokra átvinni, így megalakultak a soul diszkók . a slágerlisták élére olyan előadók kerültek mint Prince, Michael Jackson, Whitney Houston vagy Janet Jackson.

De vissza a fesztiválra...

Szóval érdekes volt ellátogatni a Soul és Gospel fesztivál nyitónapjára is, ami egyébként immár a második ilyen rendezvény. Először is a Westend tömve volt, akár karácsonykor, és ami nem volt túl meglepő (mivel manapság nagy divat hívőnek lenni) elsősorban fiatalokkal. Olyan volt az egész, mint egy nagy karácsonyi családi rendezvény. Ugyanis szinte mindenki mindenkit ismert.

Az egész napos eső ellenére igen szép számmal összegyűltek az emberek. Annak érdekében, hogy a báránykák ne ázzanak el, lehetett venni csini kis kukás zacsiból készült esőtől védő felsőt. Mondjuk jobb helyeken ezt ingyen adják, de hát mit lehet tenni: a biznisz, az biznisz, még az Úr előtt is.

A fesztivál keretein belül jó néhány pódiumot felhúztak, ahol lehetett különféle keresztény csemegék közül válogatni: könyvek, dicsőítő feliratos pólók, zenei cd-k. Sőt némi pénzért lehet venni perecet és gyrost is. Az árfekvések érdekessége az italoknál kezdődött. A Sör szinte ingyen volt a víz pedig arany áron. Persze a víz fogyott, sört legfeljebb két ember kezében láttam, cigit senkiében. Nyilván ezzel nincs gond, hiszen a buli jó ezek nélkül is. Csak egy fesztivál közönségétől ez igen szokatlan. Viszont mindenki kapott ingyen, egy darab foszforeszkáló pálcikát a koncertre, hogy megmutathassuk, hogy a „keresztények is tudnak bulizni”. És aki nem tudná, azok számára az is kiderült, hogy a tisztelet jegy jelen esetben azok számára szólt, akik maguktól nem mentek volna el egy ilyen rendezvényre. És én még azt hittem, hogy ártalmatlan meghívás volt, hogy élvezhessék a társaságomat. Nem tudtam, hogy meg is akarnak majd téríteni.

Szó mi szó, hat órára már az eső is elállt, mivel az Isten így akarta, de azt elfelejtették elmondani, hogy ki akarta azt, hogy a koncert majd egy órát csússzon, és hogy a kivetítők is aggályoskodtak, amikor működésükről volt szó. Majd egy kis közös gitározós éneklés után jött egy rövidke felkonf és színpadra lépett a Hillsong London és Matt Redman. „A Hillsong dalok világszerte fiatalok millióinak szívében ébresztették fel a hitet és a reményt. A kortárs gospel zene egyik legfrissebb és legdinamikusabb csapata…”. Matt Redman nevéhez pedig számos, híres dicsőítő dal fűződik.

A zene alapvetően jó és pörgős volt, a szövegre meg nem kell figyelni. A magyarok nagy része sajnos úgysem tud angolul. Egyébként is inkább ilyen helyekre járjanak a fiatalok semmint drogozzanak és kódorogjanak a nagy semmiben. És a hangulatra sem lehetett panasz, itt aztán tudnak bulizni az emberek, ráadásul tök józanon. Nem úgy, mint egy két nagyobb fesztiválon, ahol a buli foka az illumináltság függvénye. Egyszóval érdemes kinézni legközelebb egy ilyen fesztiválra, mert a jó hangulat ragadós.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását