2024. május 7. - Gizella

Kulturális nyár Nyíregyházán

A város önkormányzatának 10 millió forint összegű támogatásával az idei nyáron szinte minden nap lesz kulturális program Nyíregyházán, ahol színházi és operett előadások, önálló előadói estek, könnyű- és komolyzenei koncertek, táncrendezvények, énekkari f
2008. június 18. szerda 20:45 - Hírextra
Nagy László alpolgármester a programokról tartott szerdai sajtótájékoztatón kiemelte: sokakat vonzó, szabadtéri rendezvényeket szerveznek, amelyekre várják a városba és környékére látogató turistákat is.

Markovics Attila, az önkormányzat irodavezetője a programok közül elsőként a sóstógyógyfürdői Barbizon Szabadtéri Színpad Színházi esték elnevezésű előadássorozatát említette, amelyen a Szegedi Nemzeti Színház, a fővárosi Karinthy Színház, a Budaörsi Játékszín és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészei lépnek fel, a Dollárpapa, a New York-i páparablás, a Társasjáték New York-ban és a Sólyompecsenye című darabokban.

A város központjában lévő szabadtéri színpadon a nyíregyházi Mandala Dalszínház társulatra nyolc előadást rendez, illetve lesz egy operetthétvége három előadással.

A színházi darabokban vendégművészek is fellépnek, így Mága Zoltán hegedűművész, Koltai Róbert, Voith Ági, Tahi-Tóth László, Vikidál Gyula és Nagy Feró. A meghívott művészek a Zene kell, az Anna csak egy van, az Én és a kisöcsém, az Egri csillagok és az István, a király című darabban lesznek láthatók.

A Budapesti Operettszínház művészei ugyancsak vendégszerepelnek Nyíregyházán: a Marica grófnő, a Bál a Savoyban és a Nebáncsvirág című daljátékokat adják elő.

Nemzetközi kórusfesztiválnak szintén otthon ad a nyírségi nagyváros, nyolc ország énekkarainak előadásait láthatják majd az érdeklődők augusztus 15. és 21 között.

A program - tette hozzá Nagy László alpolgármester - augusztussal nem ér véget, hiszen szeptemberben tartják a ma már Európa-hírű nyíregyházi Happy Art Fesztivált és a Nyírségi Ősz rendezvénysorozatát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását