2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Negyven százalékunk túlsúlyos

A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint hazánkban a megkezdett fogyókúrák 96%-a sikertelen; többen, legalább 5-6 "sikeres fogyókúrás" módszert is kipróbálnak eredmény nélkül - mondta el az MTI-nek kedden Torzsa Péter háziorvos, a Tudatos Fogyás Aktív Pr
2008. június 17. kedd 19:43 - Hírextra
A szakember kifejtette: az elhízás - a dohányzás után - a második legfontosabb rizikófaktor a koszorúér-betegségek kialakulásában. A magyarországi adatok alapján jelenleg 2 millióra tehető az elhízottak és 4 millióra a túlsúlyos emberek száma. Szakértők véleménye szerint, ha a túlsúlyos lakosok nem tesznek problémájuk ellen, 5 éven belül már az elhízottak közé tartoznak. A felmérés eredményei szerint a túlsúlyban érintettek 52,7 %-a nő - tette hozzá a szakember.

A jelenség kialakulásának oka a kényelmes életvitel, az egyre kevesebb mozgás, szénhidrátokban, zsírokban gazdag ételek.

A Szinapszis közvélemény-kutató cég által elkészített, reprezentatív felmérése szerint az érintettek a korábban átélt "kudarcok" miatt csalódottá válnak, és inkább együtt élnek súlyproblémáikkal, mintsem szakember segítségével megoldják azt.

Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke elmondta: érdemes mérlegelni, hogy minél hosszabb idő alatt fogyunk le, annál könnyebben tudjuk megtartani ideális súlyunkat hosszú távon. Ez csak életmódváltással oldható meg. A kedvező változások első két alappillére a diéta és a mozgás. A diéta semmiképpen sem jelenthet egyet a drasztikus ételmegvonással. Nem bizonyos ételcsoportokat kell kiiktatni étkezésünkből, hanem tudatos ételbevitelre kell törekedni. A mozgás esetében is segíthetnek az egyszerű dolgok, már napi 30 perc séta is sokat jelent.

A szakemberek szerint mivel az életmódváltás - diéta és mozgás kombinálása - csak az esetek 4%-ában valósul meg tartósan a személyes nehézségek miatt, megoldást jelenthet a harmadik pillérként javasolt a gyógyszeres terápia. Emellett az érintettek nagy részének kontrollra, illetve lelki segítségre is szüksége lenne, hogy meg képes legyen életmódja megváltoztatására. Ez az a negyedik pillér a sikeres testsúlycsökkentéshez, amely akár háziorvosi segítséggel is megvalósulhat, hiszen ők jól ismerik a pácienseiket, azok egészségügyi állapotát, szükségleteit.

Az érintettek minél szélesebb körű tájékoztatásáért megalakult a Tudatos Fogyás Fóruma, amely a helyi szakemberek segítségével három vidéki nagyvárosban, Miskolcon, Szegeden és Zalaegerszegen tartott rendezvények keretében hívja fel a figyelmet a problémára, valamint ismerteti a helyes, eredményes diéta megvalósításának lehetőségét. Közben elkezdődött a háziorvosok képzése és tájékoztatása is azért, hogy a hozzájuk forduló pácienseket hatékonyabban tudják segíteni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását