2024. március 29. - Auguszta

Az elhízásnak is szerepe van a klímaváltozásban

Az elhízás is szerepet játszik a globális klímaváltozásban - erre a megállapításra jutottak brit kutatók.
2008. május 16. péntek 12:28 - Hírextra

Az elhízott és túlsúlyos emberek szállítása több üzemanyagot igényel, ráadásul többet is esznek másoknál, és a helyzet csak romlik, hiszen egyre többen küzdenek súlyproblémával - érveltek a London School of Hygiene and Tropical Medicine kutatócsoportjának tagjai, akik a Lancet című szakfolyóirat pénteken megjelenő számában publikálták tanulmányukat.

Világszerte legkevesebb 400 millió elhízott felnőtt él. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 2015-re több mint 700 millió lesz az elhízottak száma, és 2,3 milliárd a túlsúlyosaké.
A világnépesség 40 százalékának testtömeg-indexe (BMI) 30 körül van. Sok ország hamarosan eléri, illetve már meg is haladta ezt a szintet - vázolta fel a tényeket Phil Edwards, a tanulmány egyik szerzője.

A BMI a magasság és a súly arányából kiszámított jelzőszám. Normális esetben 18-25 közötti értéket kell kiadnia, 25 fölött túlsúlyról, 30 fölött elhízásról beszélünk.
Az elhízott emberek átlagosan napi 1680 kalóriát fogyasztanak az erőnlétük megőrzéséért, és további 1280-at a napi mozgás fedezeteként - ez 18 százalékkal több egy normális testtömeg-indexű ember szükségleténél.

A soványabbak kevesebbet esznek és hajlamosabbak a gyaloglásra, így szállításuk kevesebb üzemanyagot igényel és a mezőgazdaságot is kevésbé terhelik - magyarázta Edwards, és hangsúlyozta, hogy az utóbbi azért fontos, mert az üvegházhatást kiváltó káros gázok 20 százaléka a mezőgazdasági termelésből származik.

A kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a világ a normális testtömeg-index felé haladna, az nem csak a globális felmelegedésre lehetne hatással, hanem az élelmiszerhiányt is enyhíthetné, s leverhetné az egyre magasabbra kúszó élelmiszerárakat is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását