2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Dolgozzanak a romák!

Ne segélyből, hanem munkából éljenek meg a romák, ezt a célt szolgálja az a képzési központ, amely szerdán nyílt meg Zalaegerszegen - tájékoztatta Teleki László, a miniszterelnök romaügyi tanácsadója az MTI-t.
2008. június 11. szerda 11:55 - Hírextra
Az MSZP-s nagykanizsai országgyűlési képviselő egyben a dél-zalai város cigány kisebbségi önkormányzatának elnöke is, az ott már másfél évtizede elindított oktatási programok tapasztalatait kívánták átadni Zalaegerszegen. A nagykanizsai Oktatási, Felnőttképzési, Tanácsadói és Esélyegyenlőségi Központ (OFTEK) zalaegerszegi alközpontjában szerdán kezdődtek a programok, elsőként 16 roma lakatos képzésével.

Teleki László elmondta: a kiválóan működő nagykanizsai, általános iskolásoknak szervezett tanodaprogram mellett a felnőttek szakképzését, érettségit biztosító oktatási programját és később a főiskolai képzést is szeretnék elindítani Zalaegerszegen. Mindez a regionális és városi munkaügyi szervezetek, valamint a helyi cigány kisebbségi önkormányzat együttműködésben valósul meg.

A roma politikus hangsúlyozta, hogy több évtizedes lemaradást kell pótolni a cigányság oktatásában. Megítélése szerint a többségi társadalom és a romák közötti feszültség oldásának a legjobb eszköze a cigányok képzése, mert így a romák a saját lábukon állva, nem segélyből, hanem munkából tudnak majd megélni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását