2024. április 20. - Tivadar

Tiltakozó nyugdíjasok

A nyugdíjak befagyasztása ellen emelt szót több nyugdíjas szervezet, amikor a Fidesz nyilvánosságra került titkos programját kommentálták. A nyugdíjasokkal és nyugdíjukkal játszik a Fidesz a kiszivárogtatott program alapján, amit megdöbbentőnek nevezett C
2008. május 29. csütörtök 15:30 - Hírextra
A szervezet vezetője tiltakozását fejezte ki, amit hétfőn írásba is foglalnak. Megfogalmazása szerint 1998-ban az Orbán-kormány egyszer már elvett 52 milliárd forintot a nyugdíjalapból, a mostani tervek pedig újabb 60 milliárddal rövidítenék meg az időseket.

Czerván Mártonné azt is kifejezésre juttatta, hogy a nettó keresetek emelkedéséhez és az infláció mértékéhez kell az éves nyugdíjemelést igazítani.

Barabás Tiborné, a Budapesti Nyugdíjasok Szövetségének elnöke elmondta, hogy hétfői küldöttgyűlésükön "közfelháborodásuknak" adtak hangot a kerületek küldöttei, mert életszínvonaluk csökkenésének veszélyét látják a Fidesz programtervezetében.

Ugyanígy a 13. havi nyugdíjak további folyósításával kapcsolatban is kételyeik támadtak, mert nem biztosak, hogy ezt a juttatást megkapják, valamint a 65 éven felüli ingyenes utazást is veszélyeztetve érzik - közölte.

Megfogalmazása szerint "ezután nem hisznek semmiben", szervezetük tagságában "fenntartás van" az ilyen terveket szövő politikai erővel szemben.

A Fidesz elnöke a Hírszerző.hu szerint azt mondta egy zártkörű értelmiségi fórumon április végén: ha kormányra kerülnek, az első két évben megszorításokat terveznek, például befagyasztanák a nyugdíjakat, de utána tízéves programot hajtanának végre, a középrétegekre, az aktívakra támaszkodva.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP országos munkás és érdekképviseleti tagozata előtt erre reagálva azt mondta: nem lehet felrúgni azt a társadalmi egyezséget, amelyet a szocialisták kötöttek a társadalmi csoportokkal, köztük a nyugdíjasokkal.

A kormányfő szerdai blogbejegyzésében arról írt, hogy kibújt a szög zsákból: akik eddig fennhangon a kormányt vádolták, azokról kiderült, hogy kész, titkos terveik vannak a megszorításokra. Kitért arra: ha most befagyasztanák a nyugdíjat, az évente átlagosan minden nyugdíjasnak tizenötezer forint veszteséget okozna.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az ügy kapcsán újságíróknak azt mondta: Gyurcsány Ferenc pontosan két éve beszélt Őszödön arról, hogy másfél-két évig hazudtak. Ez azonban a beszéd óta eltelt két évben és most is így van - tette hozzá a szóvivő.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: egészen arcátlan, ahogyan a szocialisták a nyugdíjak reálértéken tartásáról beszélnek, hiszen a jelenlegi kormány alatt háromhavi nyugdíjat vettek el idősektől azzal, hogy 10-12 százalékos volt nyugdíjinfláció, a számítási módszer változása miatt pedig nyolc százalékkal csökkent az idén nyugdíjba vonulók járadéka.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását