2024. május 10. - Ármin, Pálma

1,14 milliárd forintnyi megtakarítás az új járatritkítás terve alapján

Elkészült a BKV új járatritkítási tervezete, amely 1,14 milliárd forintnyi megtakarítást tartalmaz - közölte Budai László, a BKV közlekedési igazgatóságának főosztályvezetője kedden sajtótájékoztatón.
2008. május 20. kedd 17:27 - Hírextra

A főosztályvezető által "konszenzusos paraméterkönyvnek" nevezett dokumentumban foglaltak szerint szeptembertől 35 autóbusszal és 10 trolibusszal kevesebb közlekedne a fővárosban.

A tervezet kialakításakor az egyik legfontosabb szempont a viszonylatok összehangolása volt, mint például a Deák Ferenc téri metrók indulásának és érkezésének egyeztetése, vagy a 6-os és a 9-es autóbuszok vonalainak összekötése, amellyel így egyetlen, 20 kilométeres útvonalon teremtenének összeköttetést Óbuda és Kőbánya között - részletezte a főosztályvezető.

Jelentősebb változásokra a XXII. kerületben is lehet számítani, ahol "új viszonylatokat tártak fel", így például a Háros utcában is lesznek megállóhelyek.

Az új tervezetben járműbeszerzéssel nem számolnak, inkább átcsoportosításokkal bővítenék az alacsonypadlós autóbuszokkal lefedett útvonalakat - mutatott rá Budai László.

A legújabb tervezetet május 28-án tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága, amely az előző mintegy 2 milliárd forintos megtakarítást tartalmazó paraméterkönyvet további finomításra és egyeztetésre legutóbb nem fogadta el.

A főosztályvezető hangsúlyozta, hogy az új paraméterkönyv-tervezetet "intenzív egyeztetés-sorozattal alakították ki: a cég vezetősége a dokumentum kialakításába bevont civil, önkormányzati és szakszervezeti képviselőket is."

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását