2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Újra Pesten a Klezmatics

Ismét Budapesten koncertezik a világhírű amerikai Klezmatics együttes. A Grammy-díjas zenekar, amely a klezmer egyik legfontosabb előadója, többször szerepelt már a Sziget Fesztiválon is. A Klezmatics 1986-ban indult a New York East Village-ből, újraélesz
2008. május 12. hétfő 17:30 - Hírextra
A zenekar rendzseresen felemeli szavát az emberi jogok védelmében. Húszéves működése alatt kilenc lemezt adott ki. Az együttes nem ragad le a zsidó hagyományoknál - zenei világukat arab, afrikai, latin és balkáni ritmusok, jazz és punk színesíti. Ez a zene egyszerre vad, spirituális, provokatív, elmélkedő és extatikusan táncolható.

A Klezmatics számos jelentős zenésszel, művésszel dolgozott az évek során - köztük Arlo Guthrie folkénekessel, Itzhak Perlman hegedűművésszel, Chava Albertstein és Ehud Banay izraeli popsztárokkal, Allen Ginsberg amerikai beatköltővel, a The Master Musicians of Jajouka világzenei együttessel, a Ben Folds Five együttessel és Joshua Nelson kóser gospelénekessel.Az együttes számos színházi, film-, tánc- és televíziós projekt szereplője, közreműködője.

A Klezmatics zenéje sok millió emberhez jutott el. Szerepelt többek között a CBS Late Night with David Letterman és a CBS Nightwatch, a BBC Rhythms of the World és a John Peel Show című adásokban. NY Psycho Freyelkhs című daluk az Air America Radio The Al Franken Show adásának a címzenéje lett.

Több mint húsz ország legendás koncerttermében és fesztiválján szerepeltek - köztük a Central Park Summerstage-en, a Carnegie Hallban, a Pirineos Sur-on Spanyolországban, a Colours of Ostravá-n Csehországban, a Pohoda fesztiválon Szlovákiában, a Jazzsomer Graz-on Ausztriában és a Heimatklänge fesztiválon Németországban.

A Klezmatics 2006-ban elnyerte a legjobb kortárs világzenei album Grammy-díját a Wonder Wheellel, amelynek szövegét Woody Guthrie írta. Az év legjobb klezmerzenekaraként a New York Jewish Music Award-díjával tüntették ki, kiérdemelte a Német Kritikusok Díját, többször vezette a Billboard világzenei ranglistáját.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását