2024. március 28. - Gedeon, Johanna

50 éves a tánckirály

Július 16-án lesz ötvenéves Michael Flatley, a világ leggyorsabb lábú sztepptáncosa, az ír tánc leghatásosabb (és legjobban kereső) népszerűsítője.
2008. július 14. hétfő 12:05 - Hírextra
Chicagóban született, ahol Írországból emigrált apja sikeres építkezési vállalkozó volt. Első tánclépéseit táncbajnok nagymamájától leste el, de ekkor még inkább az ökölvívás érdekelte, a sportágban 17 évesen nagy amatőr versenyt is nyert.

 A család nyomására - kicsit túlkorosan, 11 évesen - iratkozott be a tánciskolába, a helyzettel csak azért békélt meg, mert számtalan csinos lánnyal köthetett ismeretséget.

Tanulmányaiban rohamos előrehaladásról tett tanúságot, tizenhét évesen első amerikaiként győzött az ír tánc-világbajnokságon. Ekkorra már kiválóan játszott a hagyományos ír fuvolán is, amely a kelta legendák szerint varázserővel bír, megidézi a szellemeket, tündéreket, manókat.

Végzése után tánciskolát nyitott, de a tanításnál jobban vonzotta a színpad. A nyolcvanas években a híres Chieftains együttessel turnézott, ekkor alakult ki egyéni stílusa: a hagyományos kötöttségekkel szakítva karját is mozgatta, s jelentősen gyorsított a lépéseken.

1993-ban az Eurovíziós dalfesztivál szünetében hétperces, kelta népzenére alapozott előadással mutatkozhatott be. Egy éjszaka alatt világsztár lett, e műsorra alapozva jött létre a Riverdance című kétórás szuperprodukció.

1996-ban önállósította magát és létrehozta saját, Lord of the Dance című táncfantáziáját. A lépéssel sokat kockáztatott anyagilag és művészileg is, de az eredmények őt igazolták.

 A természetesen Dublinban bemutatott előadással világszerte telt házak előtt lépett fel, a Wembley stadionban 21 alkalommal adták elő, az Oscar-gálán 2,5 milliárd néző kísérte figyelemmel. 1998-ban következett a szavai szerint "felturbózott" új látványosság, a Feet of Flames.

Az négyszintes színpadon 103 táncos ropta nagyzenekar és kórus kíséretében, a műsorral Flatley 2000-ben Budapesten 100 ezer rajongót kápráztatott el.

2001-ben bejelentette, hogy visszavonul a színpadi szereplésről, de produkciói továbbra is járták a világot. A szteppcipőt öt év szünet után éppen a Puskás Ferenc stadionban húzta fel, itt volt ugyanis 2005. július 9-én Kelta tigris című új táncdarabjának bemutatója.

 A műfajilag meghatározhatatlan színpadi produkcióban az ír lélek ötvöződik a zene és a tánc drámai erejével.

A Rekordok Könyvébe először 1989-ben került be, amikor egy másodperc alatt 28 ütemet kopogott le lábával, a rekordot 1998-ban 35-re tornázta fel. Ebben az évben hetente másfél millió dolláros bevételével ő lett a legjobban kereső táncos, és az ő lába volt a legmagasabb összegre, 40 millió dollárra biztosítva.

A géppuskalábú táncos minden nap bifszteket reggelizik, de szüksége is van az energiára, hiszen egy előadáson majdnem három kiló súlyt veszít és négyezer kalóriát ad le. Flatley az elmúlt időszakban rejtélyes vírusfertőzéssel küszködött, de fél éve már újra fellép. Gondol azért a jövőre is, a hírek szerint nemsokára hotelt és kaszinót nyit Las Vegasban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását